Pesti Srácok

Milliárdos áfa-csalás gyanúsítottjai ellen javasol vádemelést a NAV

Milliárdos áfa-csalás gyanúsítottjai ellen javasol vádemelést a NAV

Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy bűnbanda tizenhat tagja ellen, mert külföldről beszerzett műtrágyával "ügyeskedtek" 1,3 milliárd forintos kárt okozva.

A nemrégiben lezárult nyomozás kapcsán a NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense az MTI-vel szerdán közölte: a gyanú szerint az elkövetői kör külföldről vásárolt lengyel, litván és holland eredetű műtrágyát. A beszerzett árut magyarországi székhelyű fiktív vásárlókon, erre a célra létrehozott "bukó cégeken" keresztül értékesítették a tényleges belföldi beszerzőknek, akik így a fizetendő áfájukat csökkenteni tudták.

Kuperczkó Adrienn kiemelte: a banda szervezettségét mutatja, hogy az irányítók saját könyvelőt, valamint több összekötőt is alkalmaztak. Ők a szervezeti szintek között tartották a kapcsolatot, és gondoskodtak a CMR-számok és az EKÁER-okmányok kicseréléséről, az árumozgás "átpapírozásáról", ezzel igyekeztek követhetetlenné tenni a műtrágya tényleges útját.

Az eljárás során a NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói országszerte több, mint hatvan helyszínen egyszerre csaptak le. A kétnapos akció során jelentős mennyiségű készpénzt, ékszereket, tizenhárom ingatlant, öt gépjárművet, valamint üzletrészeket és több, mint negyven bankszámlát – köztük külföldieket is – foglaltak le és vettek zár alá. A bűnözők vagyonának biztosításával a költségvetésnek okozott teljes, 1,3 milliárd forintos kár megtérült.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.