Pesti Srácok

MSZP: A két távozó polgármester cserbenhagyja közösségüket

MSZP: A két távozó polgármester cserbenhagyja közösségüket

Átlép két MSZP-s fővárosi kerületi polgármester a Demokratikus Koalícióba (DK) – erősítették meg az érintett pártok csütörtökön az MTI-nek. Az MSZP szerint a polgármesterek cserbenhagyták közösségüket, Gyurcsány Ferenc DK-elnök viszont pártja táborának bővülése miatt fejezte ki örömét.

Az Index hírportál csütörtökön azt írta: Kiss László III. kerületi és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester is úgy döntött, csatlakozik a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz, ezzel pedig – miután a kettős párttagság a szocialisták alapszabálya szerint tiltott – automatikusan megszűnik tagságuk az MSZP-ben. A kerületvezetők azzal indokolták döntésüket, hogy a polgármesteri programjuk végrehajtásához a DK politikai közösségétől kaptak megfelelő garanciákat és politikai támogatást, illetve az európai politikát illetően az a vonal áll hozzájuk a legközelebb, amelyet a Dobrev Klára vezette európai parlamenti delegáció képvisel például az európai minimálbér, minimálnyugdíj és családi pótlék kérdésében. A két polgármester átlépésével változnak az arányok a 33 fős fővárosi közgyűlésben is: jelenleg az MSZP-nek 7, a DK-nak 4 fős frakciója van; ez az arány a két szocialista átigazolásával 5-6-ra módosul a DK javára. Az MSZP az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: Szaniszló Sándor és Kiss László polgármester az MSZP-ből történő kilépésükkel komoly csalódást okoztak, cserbenhagyták ezt a közösséget. Döntésüket tudomásul veszik, munkájukhoz sok sikert kívánnak – olvasható a közleményben. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott:

Azt nevezte a legfontosabbnak, hogy egy nyitott, befogadó és erős közösséget hozzanak létre. Elmondta: örülnek, hogy az elmúlt hetekben korábban pártpolitikához nem tartozó civilek, vagy éppen a Momentum volt győri elnöke is csatlakozott a DK-hoz.

PestiSracok facebook image

– közölte, úgy fogalmazva:

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.