Pesti Srácok

Nagy erőkkel vonultak ki az egyik boszniai befogadótáborhoz a rendőrök (Frissítve!)

Nagy erőkkel vonultak ki az egyik boszniai befogadótáborhoz a rendőrök (Frissítve!)

Migránsok egy nagyobb csoportja kitört az egyik boszniai befogadótáborból, a helyi rendőrség nagy erőkkel vonult ki – jelentette a közmédia tudósítója az M1 aktuális csatorna szombat délutáni műsorában.

A beszámoló alapján a csaknem százfős csoport a Velika Kladuša melletti Miral befogadóközpontból jutott ki, hogy a néhány kilométerre fekvő horvát-bosnyák határátkelőhöz menjen. A készültség az odáig vezető úton is erős, a rendőrséget a határőrség, valamint a fővárosból érkező különleges egységek is segítik. A tudósító szerint a tiltakozók körülbelül százan lehetnek, főképp pakisztániak és bangladesiek. A táborban a hivatalos adatok szerint 700-an lakhatnak, de ez csak a befogadóképesség felső határa, valójában sokkal többen tartózkodhatnak ott – tette hozzá. A tömegből több embert kiemeltek a rendőrök, de a tapasztalatok szerint nem maradnak sokáig elkülönítve, és kitoloncolni sem tudják őket – mondta az M1 tudósítója. Híradások szerint Szarajevóban is sok bevándorló van, mások pedig országszerte üres házakban húzzák meg magukat, és aki teheti, esténként útnak indul nyugat felé – tette hozzá.

A szombat esti beszámoló szerint véget ért a rendbontás, a rendőri jelenlétet mérsékelték.

A tömegből több embert kiemeltek a rendőrök, de a tapasztalatok szerint nem maradnak sokáig elkülönítve, és kitoloncolni sem tudják őket – mondta az M1 tudósítója. Híradások szerint Szarajevóban is sok bevándorló van, mások pedig országszerte üres házakban húzzák meg magukat, és aki teheti, esténként útnak indul nyugat felé – tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A szombat esti beszámoló szerint a tömeghez nem csatlakoztak új tiltakozók a Miral befogadóközpontból, és máshonnan se, így véget ért a rendbontás. A feszültség megszűntével a rendőri jelenlétet mérsékelték a környéken.

(Forrás: MTI)

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."