Pesti Srácok

Négy diák ellen indult eljárás a nagykátai középiskolában történt bántalmazások miatt

null

Négy diák ellen indított eljárást a Nagykátai Rendőrkapitányság, amiért részt vettek az egyik középiskola tanárjának megfenyegetésében. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a honlapján emlékeztetett arra, hogy néhány nappal ezelőtt került fel az a videofelvétel az internetre, amelynek alapján február 1-jén megindult a nyomozás. A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt nyomozott.

Az egyik nagykátai középiskolában január 31-én rögzített felvétel szerint egy diák a tanárját szidalmazta, fenyegette, többször felé ütött. Eközben több tanuló hergelte, buzdította, akadályozta a tanítást. A nagykátai rendőrök február 3-án két 15 éves fiút gyanúsítottak meg közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével. Mindketten elismerték és megbánták a terhükre rótt bűncselekményt – közölte a rendőrség, hozzátéve: a diákok nem gondolták, hogy baj lehet a fellépésükből. További két tanulóval szemben indult büntetőeljárás – február 4-én – közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Egyikük, egy 15 éves fiú nem ismerte el a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt. A másik, egy 16 éves fiú is tagadta a bűncselekmény elkövetését, ő a gyanúsítás ellen panasszal élt – áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: PS/kuruc.info videója alapján

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.