Pesti Srácok

Szívritmuszavarai voltak Gothár miatt Szirtes Áginak

null

Gothár Péter érzelmi terrorista, Szirtes Áginak szívritmuszavarai voltak megalázó rendezési stílusa miatt – erről a színésznő beszélt a Klubrádióban Kadarkai Endre szombati műsorában. Gothár szexuális zaklatási ügye októberben került a köztudatba, majd botrány kerekedett belőle, miután kiderült, hogy a Katona József Színház vezetője, Máté Gábor hosszú időn át eltussolta a történteket. Az ügy miatt a kormány bejelentette, hogy a kulturális támogatások felülvizsgálatára készül, miközben az emiatt tüntetést szervező ellenzéknek nem a zaklatással voltak gondjai, hanem azzal, hogy az kiderült.

– mondta Szirtes Ági a Klubrádió műsorában. Arra a kérdésre, hogy ilyenkor nem szólt-e a rendezőnek, a színésznő azt mondta: Hát nem, mert az ember jól akar játszani. De vannak olyanok, akik visszapofáztak, igen. Szirtes Ági bevallotta, hogy Gothár olyat is mondott neki, amivel kimondottan megalázta, de Kadarkai Endre kérdésére nem árulta el, mi volt az. A műsorból az is kiderült, hogy a Gothár-ügy kirobbanása után elégtételt érzett a színésznő, bár erről többet nem szeretett volna mondani. Az Origo arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kossuth-díjas Szirtes Ági a Katona József Színház társulatából az első, aki nyíltan beszélt Gothár Péter viselkedéséről, miután Máté Gábor megtiltotta a beosztottainak, hogy nyilatkozzanak az ügyben.

Forrás: Index/Blikk/Klubrádió/Origo/PS. Fotó: Origo

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.