Pesti Srácok

Téglával támadt a pizzafutárra (VIDEÓ)

Szerda hajnalban fogták el a gödöllői rendőrök azt a 25 éves férfit, aki néhány nappal korábban ököllel és egy téglával rátámadt egy ételszállítóra. A futár arca az ütésektől, keze és nyaka a berobbant üveg szilánkjaitól sebesült meg.

A police.hu közleménye felidézi: nyilvános telefonfülkéből érkezett ételrendelés 2020. február 12-én kora este, a futár egy gőzölgő pizzával indult a domonyi szállítási címre. A közelben autózva már kezdett gyanakodni, majd miután elért a megadott utca végéig, kiderült, hogy a házszám nem létezik. Félreállva próbálta a rendeléskor rögzített telefonszámon utolérni az éhes ügyfelet, amikor a vezetőülés felőli ablak hirtelen berobbant és a következő pillanatban – mindennemű szóbeli előzmény nélkül – záporoztak fejére az ütések. Két ökölcsapás között sikerült hátramenetbe kapcsolni és elmenekülni támadója elől. Útközben vette észre a lábánál landolt téglát, amivel ripityára törték az üveget. A futár arca az ütésektől, keze és nyaka a berobbant üveg szilánkjaitól sebesült meg.

A gödöllői zsaruk néhány nap alatt azonosították a támadót, a 25 éves domonyi férfit, aki ellen jelenleg két másik, garázdaság és lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt elrendelt büntetőeljárás is folyamatban van. Hajnalban verték fel álmából, vallomást nem tett, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta. A letartóztatott férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság, valamint testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság.

Forrás/fotó/videó: police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.