Pesti Srácok

Vádat emeltek a terézvárosi ingatlanügyletek miatt

null

A Fővárosi Főügyészség tizenhat emberrel – tizennégy egykori önkormányzati képviselővel és két volt jegyzővel – szemben nyújtott be vádiratot a terézvárosi ingatlanügyletek miatt.

A főügyészség hétfői közleménye szerint a Kúria még 2019-ben – az Andrássy út 3. és 47. szám alatti ingatlanok elidegenítése miatti bűnügyben – kimondta, hogy hűtlen kezelés bűntettének tettesei azok az önkormányzati képviselők, akik a polgármestert önkormányzati ingatlan versenyeztetési eljárás nélküli, forgalmi értéken aluli értékesítésére és adásvételi szerződés megkötésére hatalmazzák fel, amelynek következtében az önkormányzat vagyonában kár keletkezik.

– tették hozzá. A vádirat szerint a vádlottak a kötelező versenyeztetésre vonatkozó törvényi rendelkezést megsértve, 2003 és 2005 között több terézvárosi ingatlant valós forgalmi értéken alul értékesítettek. Az okozott vagyoni hátrány – vádlottanként – 953 és 220 millió forint között állapítható meg. A Fővárosi Főügyészség vádiratában indítványozta, hogy a bíróság egyesítse jelen ügyhöz a Jókai utca 10. szám alatti ingatlan elidegenítésének megkísérlése miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon indult bűnügyet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.