Pesti Srácok

Varga Judit: a kormány nem bocsát szabadon egyetlen elítélt bűnözőt sem határidő előtt

null

Vadai Ágnes állításával szemben a magyar kormány nem bocsát szabadon egyetlen elítélt bűnözőt sem a jogerős ítéletben megszabott határidő előtt - hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter kedden az MTI-nek nyilatkozva.

Hozzátette: éppen ellenkezőleg, ahogy azt már bejelentették, az életellenes bűncselekmények esetén a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak szigorításán dolgoznak.

-jelentette ki Varga Judit. A miniszter szerint

PestiSracok facebook image

-fogalmazott Varga Judit. Hozzátette: ez a szigorítás okozta azt is, hogy míg "Gyurcsány és Vadai regnálása alatt" 14 ezer elítélt bűnözőt tartottak fogva, addig ez a szám ma már majdnem 17 ezer.

- jelentette ki a miniszter.

Vadai Ágnes, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke sajtótájékoztatóján arról beszélt: attól tartanak, hogy a kormány akár több ezer bűnözőt is kiengedhet a börtönökből.

Forrás: MTI, fotó: MTI

Ajánljuk még