Pesti Srácok

XXI. Század Intézet: Angela Merkel is elismeri a magyar kormány gazdaságpolitikáját

null

Mára Angela Merkel német kancellár is elismeri a magyar kormány gazdaságpolitikáját, megcáfolva ezzel egy régi ellenzéki mítoszt, miszerint Magyarország nem megfelelő módon használja fel az uniós forrásokat - állapította meg a XXI. Század Intézet legfrissebb elemzésében, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.

Az intézet felidézte: a 2010-es kormányváltás óta az ellenzéki oldalon rendszeresen elhangoznak olyan állítások, amelyek szerint a kormány gazdaságpolitikája elhibázott, az uniós forrásokat pedig vagy látványberuházásokra költik, vagy ellopják. Hozzáteszik: a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció, majd később a többi ellenzéki párt és ellenzéki városvezető erre hivatkozva már hónapok óta követeli, hogy ne a kormány döntsön az uniós források elköltéséről, az kerüljön önkormányzati hatáskörbe.

Az elemzés szerint a tényadatok mellett már számos nemzetközi szakember - például a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatójának - álláspontja is cáfolja ezeket az állításokat sőt, mára a korábban igen kritikus Angela Merkel német kancellár is elismeri a magyar kormány gazdaságpolitikáját. Emlékeztettek: Angela Merkel tavaly augusztusban arról beszélt Sopronban, hogy Magyarország jól használja fel az uniós forrásokat, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel történt hétfői, berlini találkozója alkalmából pedig "nagyon-nagyon pozitívnak" nevezte a magyar gazdaság fejlődését, valamint kiemelte azt is, hogy Magyarország az okos beruházások és gazdaságpolitika révén igen nehéz helyzetből indulva eljutott oda, hogy már nem a munkanélküliséggel kell küszködnie, hanem szakképzett munkaerőt kell találni a betöltendő állásokra.

Az elemzés kitér arra is, hogy Poul Thomsen, az IMF igazgatója sikersztoriként értékelte a magyar felzárkózást, ami szerinte leginkább Japán és Dél-Korea hatvanas-hetvenes évekbeli átmenetére hasonlít. A XXI. Század Intézet megállapította: míg 2010 előtt, a Gyurcsány-Bajnai-kormányok időszakában az uniós források ellenére is "elképesztő mértékben romlott" a magyar gazdaság teljesítménye, addig 2010 után, az Orbán-kormány szemléletváltást hajtott végre a gazdaságpolitikában és az uniós források szétosztásában is, a 2014-2020-as uniós ciklusban pedig már azt a célt tűzte ki, hogy a források nagyjából 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítsák.

PestiSracok facebook image

Az elemzés kiemeli: az elmúlt években a magyar gazdaság növekedési pályára állt, az utóbbi időszakban rendre sikerült az európai uniós növekedési rangsor élmezőnyében végeznie Magyarországnak. Ezzel párhuzamosan az államadósság GDP-hez viszonyított szintje a 2010-es közel 80 százalékról 70 százalék alá süllyedt, a fegyelmezett költségvetési politikának köszönhetően, az államháztartás hiánya sem szaladt el egyik évben sem, emellett a fogyasztás folyamatosan nő, a munkanélküliség a rendszerváltás óta nem látott alacsony szinten van, miközben a foglalkoztatottság rekordmagas: a 2010-es 55 százalékról 70 százalék fölé nőtt a dolgozó emberek aránya - áll a dokumentumban.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.