Pesti Srácok

A digitális szektor segíti az otthonról dolgozókat, a diákokat és a családtagok közötti virtuális kapcsolattartást

null

A Digitális Összefogás kezdeményezés keddi bejelentése óta eltelt napokban a korábbi nyolcvan digitális felajánlás mellé újabb negyven érkezett. A távmunkára felajánlott digitális megoldások egymillió munkavállaló otthoni munkáját segítik, számos digitális megoldás könnyíti meg a több, mint kétmillió szépkorú és családjuk számára a kapcsolattartást, a leginkább veszélyeztetett korosztály védelmét – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium szombaton az MTI-vel.

– áll a közleményben.

Digitális összefogás

PestiSracok facebook image

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Solymár Károly Balázs digitalizációért felelős helyettes államtitkár kedden, online sajtótájékoztatón jelentette be a Digitális Összefogás akció elindítását. A kezdeményezés célja, hogy a szektor szereplői által felajánlott digitális megoldások, eszközök, szolgáltatások és önkéntes segítségnyújtás minden érintetthez eljusson a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetben.

A felajánlások sokféleképpen támogatják az otthoni tanulást, a távoli munkavégzést vagy akár a szabadidő hasznos eltöltését. A szakmai szervezetek, vállalkozások a klasszikus tanulást, csoportmunkát támogató digitális alkalmazásokat, webináriumokat, video- és chatszobákat, virtuális osztálytermeket, a távmunkát segítő egyéni és csoportos alkalmazásokat, biztonsági megoldásokat, módszertani támogatásokat kínálnak vagy ajánlanak a felhasználók figyelmébe. Az ágazati összefogás részeként elérhetővé válnak vírusirtók, audiovizuális stúdiókapacitás, dolgozatírás-hitelesítő rendszer, ingyenes filmadatbázisok, érettségiapplikáció, egészségügyben dolgozókat támogató alkalmazás, tartalomgyártás, 3D-modellezés és önkormányzati applikáció is.

A mobilszolgáltatók által felajánlott plusz adatcsomagokat bárki igénybe veheti. A távoktatásra alkalmas felajánlott digitális alkalmazások 1,6 millió diáknak és 200 ezer tanárnak, oktatónak segítenek a köznevelésben, a szakképzésben és a felsőoktatásban. A távmunkára felajánlott digitális megoldások egymillió munkavállaló otthoni munkáját segítik, számos digitális megoldás könnyíti meg a több, mint kétmillió szépkorú és családjuk számára a kapcsolattartást, a leginkább veszélyeztetett korosztály védelmét – írták.

A Digitális Összefogás akció a Digitális Jólét Program koordinálásában folytatódik; további információk a felajanlas.digitalisjoletprogram.hu honlapon találhatók.

Forrás: MTI; Fotó: illusztráció

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.