Pesti Srácok

A koronavírus miatt ment csődbe a legnagyobb regionális brit légitársaság

null

Régóta csődközelben volt a cég, amelynek a kegyelemdöfést az jelentette, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt az elmúlt hetekben meredeken visszaesett a forgalmuk.

Csődbe ment a legnagyobb brit regionális légitársaság, a Flybe. A cég csütörtökön bejelentette, hogy azonnali hatállyal beszünteti működését, és összes járatát törölte. A Flybe évek óta pénzügyi nehézségekkel küszködött, és már januárban is a csőd szélén állt, de akkor egy befektetői csoport – amelynek élén a Virgin vállalatcsoport légitársasága, a résztulajdonos Virgin Atlantic állt – egy tőkeinjekcióval időlegesen megmentette.

A légitársaság utasforgalma azonban a koronavírus-járvány terjedése miatt az elmúlt hetekben meredeken visszaesett. A vezérigazgató, Mark Anderson csütörtök reggeli közleményében bejelentette, hogy a cég "jelentős finanszírozási problémákkal" került szembe, és ezeket csak tetézte a koronavírus-járvány, amely alig néhány nap alatt komoly hatást gyakorolt a keresletre. A Flybe központja a délnyugat-angliai Exeter repülőterén volt, és a légitársaság járatainak nagy többsége regionális nagy-britanniai repülőterekre közlekedett, bár gépei néhány kontinentális európai városba is jártak.

A társaság a regionális belföldi brit légiközlekedés gerincét alkotta; a dél-angliai Southampton repülőterén például a forgalom 95 százalékát a Flybe bonyolította le. Számos regionális brit repülőtéren így valójában nincsenek alternatív átfoglalási lehetőségek. A brit kormány csütörtöki közleményében kérte a távolsági járatokat működtető brit busztársaságokat, hogy további intézkedésig fogadják el a Flybe törölt járataira szóló menetjegyeket. A Flybe 2300 alkalmazottat foglalkoztat, és 119 repülőgépe van. Alig több, mint három éven belül a Flybe a negyedik brit légitársaság, amely csődbe ment. A Monarch 2017 októberében, a Flybmi 2019 februárjában, a Thomas Cook utazási iroda légitársasága az egész céggel együtt tavaly szeptemberben jelentett csődöt.

PestiSracok facebook image

Forrás és kiemelt kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.