Pesti Srácok

A Mazsihisz bezárja zsinagógáit a koronavírus miatt

null

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elrendelte budapesti és vidéki zsinagógáik bezárását a koronavírus-fertőzés miatt. Ennek következtében a közösségi istentiszteletek, esküvők is elmaradnak. A Magyar Zsidó Múzeumot és Levéltárat is bezárják. A Dohány utcai zsinagógát a turisták sem látogathatják. Az intézkedés a pénteki kapuzárás után visszavonásig érvényes.

A szervezet honlapján olvasható közlemény szerint a Mazsihisz úgynevezett krízismenedzsment-csoportja döntött így. A zsinagógák bezárása pénteken lép életbe és visszavonásig érvényes. Ennek következtében a közösségi istentiszteletek, esküvők, bár micvák és bát micvák, és egyéb, a zsinagógákban tervezett rendezvények elmaradnak. Elrendelték továbbá a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár bezárását. A Dohány utcai zsinagógát turisták sem látogathatják. Az intézkedés a pénteki kapuzárás után visszavonásig érvényes. A döntéseket a krízismenedzsment-csoport a Mazsihisz, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) és a rabbikar vezetésének egyetértésével hozta meg. Kitértek arra: a szövetséghez tartozó közösségeknek elrendelték, hogy az idei széderestéket ne tartsák meg, a rabbikar pedig felhívta a hívek figyelmét arra, hogy "semmiféle halachikus előírás sem írhatja felül az élet megóvásának és az egészség megőrzésének parancsát". Hozzátették: folyamatosan figyelemmel kísérik a kormány intézkedéseit, ezek ismeretében várhatók további döntéseik. Úgy fogalmaztak: "a Mazsihisz és a BZSH vezetése, valamint a krízismenedzsment-csoport kéri közösségünk tagjainak megértését és együttműködését annak érdekében, hogy közös erőfeszítéssel és összefogással minimálisra csökkenthessük az esetleges járvány kitörése esetén várható veszélyeket".

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.