Pesti Srácok

A Népszava elismeri: a Fidesz erősödött, az ellenzék gyengült az elmúlt két hétben – A Momentum bezuhant

A Népszava elismeri: a Fidesz erősödött, az ellenzék gyengült az elmúlt két hétben – A Momentum bezuhant

A kormánnyal szembeni elégedetlenség mértéke rekordalacsony szinten van. A pártpreferenciák szerint a járványhelyzet a kormánypártokat erősítette, az ellenzék pedig általános és számottevő visszaesésben van. A kutatást pedig ráadásul egy kormánypárti elhajlással legkevésbé sem vádolható közvélemény-kutató készítette a Népszava megbízásából. Az eredményeket a lap közölte A vírus erősíti a Fideszt címmel.

A koronavírus-járvány idején is az ellenzék viselkedése – Európa-szerte szinte egyedülálló módon – ellenséges és mindennemű komolyan vehető együttműködési szándékot nélkülöz. Ebben a helyzetben a különböző pártok és politikai erők társadalmi támogatottsága különösen fontossá válik. A Publicus Intézet kutatásából pedig kiderül, hogy a válság eddigi kezelését a választók összességében pozitívan értékelik és támogatják. A válaszadók háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy helyesli és támogatja a kormánypártoknak az utóbbi időszakban nyújtott teljesítményét. A felmérésből pedig az is kiderült, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség a március eleji adatokhoz képest is növelni tudta a támogatottságát, így az összes választó körében 1 százalékkal, 30 százalékra, míg a biztos pártválasztók körében 4 százalékkal, 52 százalékra tudta növelni előnyét.

Szintén érdekesek az ellenzék esetében mért adatok. A kutatás kiemeli, hogy a korábbi kormányzati tapasztalattal rendelkező ellenzéki pártok inkább stabilabb pozíciókban vannak, ezzel szemben például a legtöbbet a Momentum vesztett. A Publicus Intézet úgy találta, hogy a teljes népesség körében a március eleji, nyolc százalékos támogatottságának több, mint a felét elvesztette, a pártot kedvelő biztos szavazók 12 százalékos aránya pedig harmadára apadt. Az LMP pedig gyakorlatilag a mérhetetlenség határára sodródott.

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."