Pesti Srácok

Az ukrán parlament menesztette az egészségügyi és a pénzügyminisztert

Az ukrán parlament menesztette az egészségügyi és a pénzügyminisztert

Leváltotta posztjáról az ukrán parlament hétfői rendkívüli ülésén Illja Jemec egészségügyi és Ihor Umanszkij pénzügyminisztert a koronavírus-világjárvány elleni küzdelem közepette. Többnapi tétovázás után végül hétfőn mégiscsak plenáris ülést tartott az ukrán parlament, a képviselők valamennyien védőmaszkot és gumikesztyűt viseltek. Az ülés elején 292 képviselő jelent meg a 450 tagú törvényhozásból, ami elegendő volt a határozatképességhez. Az egészségügyi miniszter menesztését 271, a pénzügyi tárcavezető leváltását 249 képviselő támogatta. Mindkét miniszter kevesebb, mint egy hónapig volt a posztján, március 4-én léptek hivatalba az új miniszterelnök, Denisz Smihal kabinetjének tagjaiként.

Egyes források szerint, maguk a miniszterek nyújtották be lemondásukat, Jemec sajtótitkára azonban még hétfőn is cáfolta, hogy a tárcavezető felmondólevelet írt volna. Sajtóhírek szerint az egészségügyi miniszter a koronavírus elleni küzdelemben a korlátozások drákói szigorításának híve volt, és az elmúlt napokban többször fenyegetőzött lemondással, ha nem kap támogatást a vezetésben elképzeléseihez.

Elsőre kellő támogatás híján nem sikerült megszavaznia a parlamentnek a két leváltott miniszter utódját. A délelőtti ülést berekesztették, délután viszont ismét összehívták, ezúttal már Volodimir Zelenszkij elnök részvételével, s a törvényhozás 256 szavazattal jóváhagyta Szerhij Marcsenko kinevezését pénzügyminiszternek, 246-tal pedig Makszim Sztepanovot az egészségügyi tárca új vezetőjének.

Nem hagyta jóvá a parlament a kormány által az idei állami költségvetéshez benyújtott módosítási javaslatot sem, hanem az előterjesztést visszaküldte további felülvizsgálatra az illetékes bizottságnak. Elfogadott viszont egy válságellenes törvényjavaslatot, amely a munkavállalóknak és a vállalkozásoknak biztosít bizonyos garanciákat a válság időszakában, például megtiltja a bankoknak a hitelek kamatlábainak emelését, továbbá kimondja, hogy jár segély részleges munkanélküliség címén a koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt is.

PestiSracok facebook image

A képviselők módosítást fogadtak el, amelynek értelmében büntetőjogi felelősségre vonás alá helyezték a nagy mennyiségű járványellenes áruk kivitelét az országból.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.