Békés Márton: A járvány az új világrend születési fájdalma
Egy évtizede mozog a világ, benne kontinensünk. Az elmúlt hónapok viszont földrengéssel értek fel, elsősorban egészségügyi és ehhez kapcsolódva gazdasági értelemben, amely rövidesen politikai térre hullámzik át, elnyújtott hatásként pedig mentális következményei lesznek – írja Békés Márton a Demokrata című lapban. A Kommentár főszerkesztője és a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója egyben arról is értekezik, hogy a járvány levonulása után semmi sem lesz olyan, mint régen, de nem is folytathatjuk ugyanott.
Békés Márton publicisztikájában kifejti: jó ideig a kivételes állapot lesz a normális; ebben a krízisben túlontúl sokat tudtunk meg a fennálló világrendről ahhoz, hogy immár végleg elutasítsuk.
Ez a járvány a XXI. század nagy eseménye, generációs élménynél is több, hiszen hatását mindenki átéli: életkortól és földrajzi helyzettől függetlenül. Ez a járvány a globalizáció járványa, amely miatta és általa alakult ki. Következésképpen az ellene folyó harc egyben a globalizáció elleni küzdelemmé válik.
Hozzáteszi: a világjárványok nem „maguktól” lépnek fel, hanem a fennálló társadalmi, természeti és gazdasági környezet teremtményei.
A járvány a Zeitgeist része: a XIV. századi pestis, a XIX. századi kolera és a szifilisz az adott politikai, kulturális korszak szerves terméke volt, kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy az emberiség történetének fonákja a járványok sorozata. A lepra, a tífusz, a himlő nem egyszerű közegészségügyi baleset, hanem a történelem sötét hattyúja, amely időnként be-beúszik az emberiség históriájába. Kölcsey fél szemét a fekete himlő vitte el, a tbc a romantika korában dívó, szó szerint lázas költőifjúság attribútuma volt, az amerikai őslakosok tragédiáját pedig az európai betegségek – melyekre a spanyol konkvisztádorok és angolszász telepesek már immunisak voltak – észrevétlen, majd szándékos behurcolása okozta.
Békés Márton úgy véli: a járvány a világrend születési fájdalma.
Az elmúlt száz évet két hatalmas világjárvány keretezi, és teszi vele zárójelbe a globalizációt. Az I. világháború, amely az emberiség történetének első világméretű fegyveres összecsapása volt, egyben a globalizáció kezdetének is nevezhető: először katonai, majd nemzetközi jogi, gazdasági és kulturális értelemben. A háború utolsó évében, minden bizonnyal a Franciaországban partra szálló amerikai katonák hurcolták be a betegséget, majd onnét terjedt szét (azért hívták az antanthatalmak spanyolnáthának, hogy inkább a semleges országról nevezzék el a ragályt, mintsem szövetségesükről). Az 1918 és 1922 között három hullámban dühöngő járvány volt az első globális epidémia, amely nemzetiségre és rangra való tekintet nélkül – a korabeli fekete humorral szólva roppant demokratikusan – szedte áldozatait, akik között megtaláljuk Adyt és IV. Károlyt, Apollinaire-t és Max Webert, Csontváryt, Kaffka Margitot, Eötvös Lorándot. A H1N1 vírustörzshöz tartozó betegség a háborús nélkülözés miatt leromlott egészségi állapot, a leterhelt ellátórendszer és a milliószámra hazatérő fertőzött katonák miatt volt rendkívül halálos: a tízmillió áldozatot követelő harci cselekményekkel megegyező ideig tartó járvány 20-100 milliós veszteséget okozott.
Hozzáteszi: a spanyolnátha egy új, demokratikus és globális világrend fájdalmas nyitányát jelentette, amelynek geopolitikai alapjait az 1919 és 1923 közötti Párizs környéki békék fektették le.
Ha Közép- és Kelet-Európa térképére nézünk, ma is az akkoriban meghúzott határvonalakat látjuk, de a Közel-Kelet összetett etnikai és vallási konfliktusai is ennek termékei. Az 1922-es washingtoni egyezmény a világháborút az antant javára eldöntő Egyesült Államok világtengereken élvezett fölényét rögzítette, s ezzel kezdetét vette az „amerikai évszázad”. Ennek kiteljesedéséig várni kellett a hidegháború végéig, de mint lehetőség, attól kezdve adott volt, hogy az első – spanyolnáthás – amerikai katonák európai földre léptek.
Békés Márton kifejti azt is, hogy az első járvány, a világdemokrácia szignálja után száz évvel egy újabb ütötte fel a fejét, ez azonban könnyen lehet, hogy a globalizáció életébe kerül. Mint írja: a spanyolnátha megnyitotta a demokrácia korszakát, ez lezárja a liberalizmusét. 2020 elején, ezen a szorongással teli évtizedkezdeten megrendült a fennálló világrend, hiszen a globalizáció liberális elvei, amelyek a mobilitáson, korlátlanságon és az állami szabályozás csökkentésén alapultak, látványosan ellenünk fordultak.
A válság, amelyet a járvány indukált, nemcsak a gazdaság krízise, hanem a globalizációé is, sőt általa derül ki, hogy a globalizáció maga a válság. Kezelni csak olyan értékek alapján és olyan eszközökkel lehetséges, amelyektől éppen a globalizáció fosztott meg minket, ezzel idézve fejünkre a bajt.
Aláhúzza: a védelem érdekében előtérbe lépett az állami kontroll és felügyelet, amely a határok és az utazás ellenőrzése, az infrastruktúra működtetése, a hiteles tájékoztatás és az árszabás, kamatlimitálás, gazdasági üzemeltetés és a helyváltoztatás engedélyezése tekintetében is érvényesül.
A határok, az állami joghatóság és a területi ellenőrzés mellett ismét érték és hivatkozási alap lett az állampolgárság is, amely előjogokkal jár. Összefoglalva: újjászületett a Szuverén, vagyis az, aki „a kivételes állapotról dönt” (Carl Schmitt). Tőkéczki László 2004-es könyvének címében feltett kérdésére: „kell-e az államot lerombolni”, manapság minden korábbinál határozottabb választ adunk.
A szerző a Demokratában megjelent írásában kitér arra is: 1914 és 1991 között valójában egyetlen világháború volt, amely három szakaszban zajlott le (Schmidt Mária: Új világ született, 2019). Az I. világháború folytatásának tekinthető második után a két győztes egymás ellen fordult, hogy a hidegháborúban (ebben a forró békében) az elsőbbségért versengjen. 1989–’91 után az Egyesült Államok egyedül maradt a porondon, és egészen 2016-ig egy adminisztrációkon átívelő, hol unipoláris erőszakkal, hol „humanitárius intervencióval” vagy kívülről szervezett rezsimváltásokkal (színes forradalmak, arab tavasz, „majdanok”) végrehajtott demokráciaexportba kezdett. Wilson elnök azzal indokolta az USA háborúba lépését 1917-ben, hogy „biztonságossá kell tennünk a világot a demokrácia számára”, az idősebb Bush pedig 1991-ben az ENSZ előtt meg is hirdette az „új világrendet” (New World Order).
A geopolitikai realitás megszülte a maga ideológiáját. A XX. század tragédiái után, három évtizedre a „történelem végének” illúziójába merülve egy ideig úgy tűnt, hogy Fukuyama szavaival élve, bekövetkezett „a gazdasági és politikai liberalizmus egyértelmű diadala, a nyugati eszme diadala, amely abban nyilvánul meg, hogy teljesen kimerült minden életképes alternatíva a nyugati liberalizmussal szemben, így elkövetkezik a nyugati liberális demokráciának mint végső kormányzati formának az általános bevezetése”. Ez a három évtizeden át tartó, egyre csökkenő erejű meggyőződés a 2010-es évek második felére fulladt ki, amelyet a migráció ellenzése, a populizmus hullámának fokozódása és a 2016-ban bekövetkező sorsfordító politikai események (brexitnépszavazás, Donald Trump elnökké választása) is jeleztek. Az előző tíz év a „lázadás évtizede” volt, amely a végén patthelyzetbe torkollott, amit a 2019-es EP-választás végeredménye is mutat.
Hozzáteszi: a Régi Rend elitje és az Új Erők képviselői – köztük a magyar és lengyel kormánypártok, a Liga, az amerikai nemzeti konzervativizmus és az európai szuverenisták – erőpróbáját egy vírus látszik eldönteni, amely a semmiből bukkant fel, és amit éppen a régi világrend, azaz a (neo)liberális globalizáció tett lehetővé.
Mint a görög mitológiában Kronosz, önmaga okozza pusztulását, mely után „jönnek a titánok” (Ernst Jünger).
Véleménye szerint új, konzervatív konszenzus kezd kialakulni.
Alekszandr Dugin szerint „a koronavírus előrelapoz a liberalizmus történelemkönyvének utolsó oldalára”, Patrick J. Buchanan úgy véli, hogy „a záruló határok erőteljes támadást jelentenek a liberalizmus ellen”, Ivan Rioufol pedig azt írja: „csak a bolond hiszi, hogy a globalizációnak semmi köze nincs a járvány kialakulásához”. A járvány utáni világ akkor lehetne ugyanolyan, mint a járvány előtti, ha mindaz az érték és gyakorlat, amelyek az elmúlt harminc évben a nemzetközi viszonyokat, a politikai, gazdasági és kulturális életet jellemezte, sértetlen maradna, sőt segítené a járvány legyőzését. Minden maradhatna a régiben, amennyiben hazugság nélkül leírhatnánk a következőket: a liberális világrend és a globalizáció alapértékei megakadályozzák a járvány terjedését; az Európai Unió gyors és hatékony segítséget nyújt a tagállamoknak; a minimális állam koncepciója világszerte jól vizsgázik; a nyitott határok és a „nyílt társadalom” koncepciója javunkra szolgál; a migráció továbbra is kívánatos; a liberális sajtó önkorlátozóan, hitelesen tájékoztatva és a nemzeti szolidaritás áldozatait is vállalva viselkedik; Soros György a vagyonát a betegség visszaszorítására fordítja, amint az általa finanszírozott NGO-k és jogvédők is fokozzák közegészségügyi erőfeszítéseket; a bankok pedig önként mondanak le a hiteltartozások visszafizetéséről.
Békés Márton kitér arra is: Guillaume Faye prognózisa szerint 2010 és 2020 között a globális világ ökológiai, gazdasági, demográfiai és civilizációs katasztrófái összeérnek (Katasztrófakonvergencia, 2004), ami után új világ jön létre, amelyhez „nem a mostani állapotokat kell konzerválnunk vagy visszatérnünk a múlthoz, ami elbukott, hanem legrégebbi gyökereinket kell felfedeznünk” (Archeofuturizmus, 1999).
Ennek mintájára meg kell hoznunk a döntést: világpolgárság helyett nemzeti közösség, korlátlan piac helyett állami koordináció, nyílt társadalom helyett határok, hatalomkiszervezés helyett szuverenitás. Más világ következik. Lehet, hogy a miénk
– zárja sorait a szerző a Demokratában megjelent publicisztikájában.
Forrás: Demokrata; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula
