Pesti Srácok

Benkő Tibor: ötvenegy kórházban katonák lettek a parancsnokok

Benkő Tibor: ötvenegy kórházban katonák lettek a parancsnokok

Száznyolc kórházból ötvenegyben katonák lettek a kórházparancsnokok – mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában, ahol azt is közölte: a héten további vállalatokat választhatnak ki, ahol megjelennek majd a honvédelmi irányító törzsek. Benkő Tibor hozzátette: a katona kórházparancsnokok több megyében teljesítenek szolgálatot.

Veszélyhelyzetben kiemelt fontosságú, hogy egységes irányítás alatt történjen a vírus elleni védekezés, központilag legyen irányítva az anyaggazdálkodás, és ellenőrizve az anyagfelhasználás – hangsúlyozta a műsorban a honvédelmi miniszter. Benkő Tibor elmondta: a kórházparancsnoki feladatkört a belügyminiszter irányítása alatt országos kórházparancsnok koordinálja. A kórházparancsnokok közreműködőként, támogatóként vannak jelen, orvosszakmai, egészségügyi szakmai kérdésben nem döntenek. Az ötvenegy kinevezett katona parancsnoknak az a dolga, hogy az észrevételeket, igényeket, kéréseket eljuttassák az országos kórházparancsnokhoz, aki mellett azokat egy törzs feldolgozza és megküldi a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzsnek.

A miniszter kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány miatt létrehozott, a létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport – amelynek ő a vezetője – felmérte az ország működését biztosító létfontosságú vállalatokat, ezek többek között az élelmiszeripar, a gyógyszeripar, az oxigénellátást, az infokommunikáció, az energetika szektorából valók. Benkő kiemelte: több száz létfontosságú vállalat van. Közülük első körben százharminckilencet választottak ki, mostanáig nyolcvannégy vállalatnál kezdték meg a munkát a honvédelmi irányító törzsek, a héten további vállalatokat választanak ki. Benkő Tibor kérdésre válaszolva úgy értékelt: a magyar lakosság örömmel fogadta a katonák megjelenését a városokban.

Forrás, fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.