Pesti Srácok

Bennfentes kereskedelem vírusjárvány idején – Amerikai szenátorok gyanús tőzsdei ügyletei

null

Lemondásra szólítottak fel pénteken két amerikai szenátort, Richard Burrt és Kelly Loefflert, aki eladta a részvényeit a tőzsde bedőlése előtt, majd újabb két politikusra vetült a bennfentes kereskedelem gyanúja. Péntek délután kiderült, hogy két további szenátor is üzletelt a tőzsdén a terjedő járványra vonatkozó információk birtokában. Egyébként az ügyek rávilágítanak az emerikai politikusok nem éppen szerény anyagi helyzetére is.

Richard Burr és Kelly Loeffler egyaránt republikánus párti, és a ProPublica oknyomozó újságírói szerint feltehetően tudomásuk volt azokról az előkészületben lévő intézkedésekről, amelyek az új típusú koronavírus megfékezését célozzák. Richard Burr a szenátus hírszerző bizottságának elnökeként (induló képünkön) naprakész információkkal rendelkezik a járványhelyzetről. Február 13-án 628 ezer és 1 millió 700 ezer dollár értékben adott el tőzsdei részvényeket, két héttel később pedig – az amerikai közszolgálati rádió (NPR) riportja szerint – egy kongresszusi rendezvényen arról beszélt, hogy az új típusú koronavírus sokkal agresszívebb, mint "bármi más, amit a közelmúlt történelmében valaha is láttunk". A kommentárja után kezdődtek meg a Wall Streeten a nagyarányú részvényeladások.

Kelly Loeffler szenátor

A Daily Beast című portál információi szerint Kelly Loeffler georgiai szenátor hasonlóképpen részvényeket adott el a járvány kirobbanása előtt. Január 24-e és február közepe között 1,28 millió és 3,1 millió dollár közötti értékben értékesítette tőzsdei részvényeit. A szenátornő péntekre virradóra a Twitteren azt írta: csak három héttel azt követően szerzett tudomást a tranzakcióról, hogy az megtörtént. "Nevetséges és alaptalan támadásnak" minősítette a tényfeltáró riportot, és azt állította, hogy nem ő hozza a döntéseket a tőzsdei portfoliójáról.

PestiSracok facebook image

Alexandria Ocasio-Cortez New York-i demokrata párti képviselő pénteken "gyomorforgatónak" nevezte a történteket, és lemondásra szólította fel a két politikust. Tucker Carlson, a Fox televízió egyik befolyásos kommentátora úgy fogalmazott:

Burr szenátor közben bejelentette, hogy etikai vizsgálatot kér maga ellen. Péntek délután kiderült, hogy két további szenátor is üzletelt a tőzsdén a terjedő járványra vonatkozó információk birtokában. Diane Feinstein kaliforniai demokrata párti szenátorról és Jim Inhofe oklahomai republikánus szenátorról van szó. Feinstein azzal védekezett, hogy a tőzsdei tranzakciókat a férje bonyolította, akinek egyébként egy biotechnológiai cégben van mintegy 6 millió dollár értékű részvénye. Inhofe szintén azzal érvelt, hogy a brókere intézi az ügyeit. A Fox televízió értesülései szerint mindkét politikus – a szenátusi tájékoztatók révén – bennfentes információkhoz juthatott a koronavírus-járvány miatt várható lépésekről.

Forrás: MTI; Fotók: EPA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.