bennfentes kereskedelem
Brüsszel szabályai szerint folyik a vizsgálat Magyar Péter tőzsdei ügyleteiben
A bennfentes kereskedelem csak az Európai Unió irányelve alapján vizsgálható és büntethető, nincs érdemben nemzeti mozgástér. Éppen ezért ebben az ügyben Magyar Péter összeesküvés-elméletei nem működhetnek, és az eddig napvilágra került részletek nem a Tisza Párt elnökének ártatlanságát vetítik előre - írja a Mandiner.Ügyeskedj részvényekkel, fenyegess női ügyintézőt, építs Szeretetországot | Karanténvlog
Szorul a hurok Magyar Péter körül, akit ismét súlyos önellentmondáson és hazugságokon kaptak. Hiába tagadta le februárban, hogy részvényeket vásárolt vagy adott el, a jegybank pontos dokumentációt vezetett minden tranzakcióról, megbízási számokkal. A bennfentes kereskedelem gyanúja miatt 24 részletes kérdést kapott Magyar Péter március közepén, amelyet csak néhány nappal az április 22-i válaszadási határidő előtt vett át, válaszként pedig bohócfejek rajzolását lengette be. Közben persze még neki állt feljebb, felhívta a jegybankot és egy női ügyintézőt fenyegetett, megígérve neki, hogy a 2026-os győzelmét követően majd leszámol többek között vele is. Börtönnel fenyegetés, agresszió, ezek már nem is újdonságok, azonban azt elfelejtette, hogy saját magával kellene kezdeni a sort, hiszen csak a brüsszeli segítséggel megtartott mentelmi jog segítségével nem ül a vádlottak padján, és ha kiderül, hogy a bennfentes kereskedelem gyanúja megalapozott, akkor még nagyobb bajban lesz. Kérdés, hogy az agymosott zombihadsereg akkor is kitart-e mellette?Menczer: amikor Brüsszel Péter beszél a tisztesség és az átláthatóság fontosságáról, az olyan, mintha a viszkis rabló rendőrnek állna
Amikor Brüsszel Péter beszél a tisztesség és az átláthatóság fontosságáról, az olyan, mintha a viszkis rabló rendőrnek állna — jelentette ki pénteki Facebook-bejegyzésében Menczer Tamás.Szilaj, vad csikó
Földühödött azon, hogy a fehérgalléros bűncselekmény gyanúját bűncselekmény gyanújaként kezeli a nemzeti bank. Ez skandallum! Merthogy a bennfentes kereskedelem bűncselekmény, akármennyit orbánoztok még vaktában, valódi ötletek híján, akármennyit gágogjátok, hogy hazudik a tévé, mert bántják a Messiáspétert, és akármennyien főznétek neki meleg vacsorát, hátha lenne mellé kettyintés is, ennyi száraz év után. Még azt se bánnátok, ha csak ő élvezi, mert legalább lenne valami, ami úgy néz ki, mintha az lenne. Nos, pontosan ez történik most a rajongóival amúgy is – csak meleg vacsora és kettyintés nélkül.Bennfentes kereskedelem - Az MNB szembesítette a munkatársukkal fenyegetőző Magyar Pétert a vádakkal
Az Index birtokába jutott az a kérdéssor, amelyet a Magyar Nemzeti Bank küldött el Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének. Az ellenzéki politikus összesen 24 részletes kérdéssel szembesült, amelyekből világosan kiderül: a jegybank munkatársai precízen dokumentált tranzakciókat tártak elé – dátumokkal, megbízási számokkal, pontos részletezéssel arról, mikor és milyen részvényeket vásárolt. A nyomozás középpontjában a bennfentes kereskedelem gyanúja áll. A kérdések alapján egyértelmű, hogy az MNB tételes ismeretekkel rendelkezik azokról az ügyletekről, amelyek alapján a jogsértés gyanúja felmerülhet.Magyar Péter a szabályok betartása helyett inkább fenyegetőzött egyet
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egyre nehezebben bírja elviselni a ránehezedő nyomást és egyre többször zökken ki a népnek tetszelgő szerepéből. A pártelnökkel szemben bennfentes kereskedelem gyanúja miatt indult piacfelügyeleti eljárás, amelynek keretében a nyilatkoztató végzésben feltett kérdésekre kellett volna válaszolnia a megadott határidőn belül. Ez pedig kiváltotta a pártelnök haragját, méghozzá annyira, hogy a politikus telefont ragadott és a Magyar Nemzeti Bank egyik női munkatársával beszélt minősíthetetlen stílusban, majd nemes egyszerűséggel fenyegetőzésbe is kezdett.Már nem ember, még nem állat
E mocskos időkben előre kitervelten, folytatólagos szándékkal, szövegkörnyezetéből aljas indokból kiragadva, a plagizálás felelősségét vállalva idézzük a címben az Európa Kiadó örökzöldjét, mert mi, azaz MI, sőt, M.I., csak jót akarunk. Jót akarunk akkor, amikor megkíséreljük bemutatni egy olyan humanoid jellemének teljes leépülését, akinek sosem volt ilyen.Lázár: Nem olyan régen még Magyar Péter Mészáros Lőrinc se…ből nyalta ki a tíz fillért
A miniszternek határozott véleménye van Magyar Péter bennfentes kereskedelemmel kapcsolatos ügyéről.Bennfentes kereskedelem? - Eljárást indított az ügyészség Magyar Péter ügyében
Eljárást indított az ügyészség Magyar Péter egyik tőzsdei ügyletével összefüggésben – tudta meg a Magyar Nemzet. Az ügyben a közérdekű bejelentéseiről elhíresült Tényi István fordult a hatóságokhoz, miszerint a Tisza Párt vezetője jelentős hasznot húzhatott a tőzsdén abból, hogy belső információkkal rendelkezett.Ajánljuk még