bennfentes kereskedelem
A Bimbó utca farkasa
Dollárzsonglőrök, rubelakrobaták és eurozsákolók világát éljük, a szegény forintra már csak egy legény tart igényt a vidéken– mondjuk ő pont vinné bármelyik másik valutát is. Add nekem a pénzed, tőzsdén megsokszorozom neked: eskü bátyja', tuti tippem van! De neked nem kell tudni, hogy mi az. Hiszen egy mágus sosem árulja el a titkait. De mi a helyzet egy messiással?Még a szappanozott angolna is elismerően csettintene Magyar Péter láttán, aki közölte, semmi közük a magyaroknak ahhoz, ha esetleg bűncselekményt követ el (videó)
Az utóbbi időben ritka pillanatoknak lehettünk tanúi. Magyar Péter a Partizán interjú alatt sem volt túl stabil, de azóta mintha más ember lenne. A Mesternek eddig mindig volt valami epés megjegyzése az őt kérdező újságírók felé, ha azokat nem sikerült a nem létező gorilláival kidobatni, most azonban menekülőre fogta. Az eddig többnyire kiegyensúlyozottnak tűnő megváltó három másodperc alatt gyorsul 100-ra, ha a bennfentes kereskedéssel kapcsolatos ügyekről kérdezik. Menekül, vádaskodik, fenyeget és terel. A botrány és a korrupció is csak akkor érdekes a szeplőtlen megváltó szerint, ha az mással történik. Ha azonban nincs takargatni valója, miért nem áll ki és vall színt a perrel való fenyegetés helyett?A bennfentes kereskedelem több, mint úri huncutság - fehér gallérosok és maffiák is kedvelik, Magyar Péter tagadja
A bennfentes kereskedelem több, mint úri huncutság - fehér gallérosok és maffiák is kedvelik. Magyar Péter tagadja, hogy elkövette volna ezt a tőzsdei bűncselekményt, az OPUS-részvényekkel kapcsolatos ügyletei azonban felkeltették a Magyar Nemzeti Bank és a rendőrség figyelmét is. Vizsgálják, hogy történt-e bűncselekmény az adott tőzsdei adás-vételek kapcsán. Az MNB-vizsgálat és a nyomozás eldöntheti ezt a kérdést; ha igen a válasz, akkor indulhat a felelősségre vonás. Ad abszurdum akár 5 év is járhat bennfentes kereskedelem miatt. De miről is beszélünk?Kétségbeesetten védekezik Magyar Péter a bennfentes kereskedelem vádja ellen
Tény, hogy Magyar Péter nem épp a legszebb napjait éli meg. A baráti alákérdezős Partizán-interjú sem hozta meg a szerencséjét, ahova a Tisza párt elnöke óriási reményekkel érkezett. Pechjére a Gulyás Márton műsorvezető - miközben a Vogel-hagfelvételek legbrutálisabb állításait, például a kampánypénzek lenyúlásáról szólókat mind elhallgatta, s a telefonlopásos-mentelmi-botrányra sem mert rákérdezni, azért csak rátapintott Magyar egy érzékeny pontjára, amely szerint a pártelnök bennfentes információk alapján jutott hozzá kilencven millió forintnyi részvényhez.Mégiscsak lehet valami gyanús ebben a "bennfentes" kereskedelemben, a hírek szerint Magyar Pétert is érintő hatósági vizsgálat zajlik az ügyben
Magyar Pétert bennfentes kereskedelemmel vádolják egy 2023-as tőzsdei ügylet kapcsán. Az Index birtokába jutott információk szerint a Tisza Párt vezetője egy napon, a tőzsdezárás előtti órákban eladta minden meglévő részvényét, majd jelentős összeget fektetett az Opus Global Nyrt. papírjaiba, amelyek értéke a tőzsdezárás után bejelentett részvény-visszavásárlási akció következtében jelentősen megugrott. A források szerint Magyar ezzel többmilliós haszonra tett szert.Közel 60 millió forintra bírságolt egy magánszemélyt az MNB bennfentes kereskedelem miatt
Az MNB 58 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre a bennfentes kereskedelmet tiltó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A természetes személy bennfentes információ – a Delta Systems Kft. EST MEDIA Nyrt. általi megvásárlása – ismeretében EST MEDIA részvényeket vásárolt, éppen a Delta-tranzakció bejelentése előtt egy nappal, a többi befektetőhöz képest tisztességtelen előnyhöz jutva.Bennfentes kereskedelem vírusjárvány idején – Amerikai szenátorok gyanús tőzsdei ügyletei
Lemondásra szólítottak fel pénteken két amerikai szenátort, Richard Burrt és Kelly Loefflert, aki eladta a részvényeit a tőzsde bedőlése előtt, majd újabb két politikusra vetült a bennfentes kereskedelem gyanúja. Péntek délután kiderült, hogy két további szenátor is üzletelt a tőzsdén a terjedő járványra vonatkozó információk birtokában. Egyébként az ügyek rávilágítanak az emerikai politikusok nem éppen szerény anyagi helyzetére is.Ajánljuk még