Lázár: Nem olyan régen még Magyar Péter Mészáros Lőrinc se…ből nyalta ki a tíz fillért

A miniszternek határozott véleménye van Magyar Péter bennfentes kereskedelemmel kapcsolatos ügyéről.
Az építési és közlekedési miniszter Pátyon, a Lázárinfón egy kérdésre válaszolva mondta el véleményét a baloldali pártvezér gyanús tőzsdei akciójáról. Lázár János azt mondta, hogy a bennfentes kereskedelem tekintetében kétfajta válasz létezik. A visszafogott, úri válasz az, hogy minisztertársa, Varga Judit, amikor 2018-ban a kormány tagja lett, akkor az akkori férjének, Magyar Péternek közbenjárt az érdekében magánvállalatoknál, – például egy banknál –, ahol ő bekerült a vezető testületek egyikébe.
Ilyen volt az egyik bank, ahol az a hír, hogy információk birtokába jutott mint döntéshozó, és ezeket az információkat saját maga javára használta fel a tőzsdén, amikor az értékpapírok árnövekedéséről értesült.
– mondta a miniszter.

Ezután Lázár János kijelentette, hogy elmondja, hogy ezt feléjük hogy mondják:
Felénk úgy mondják, hogy a bennfentes kereskedelem az azt jelenti, hogy nem olyan régen még Magyar Péter Mészáros Lőrinc se…ből nyalta ki a tíz fillért.
– mondta. Hozzátette: „csak, hogy világosan beszéljünk, mert így talán érthető. Tehát ez történt.”
A bennfentes kereskedelem, amiről a Partizánban is kellemetlenül terelte a szót a Tisza-vezér
Az Index február közepén írta meg az eset részleteit. Ezek szerint 2023. július 21-én, pénteken este, tőzsdezárás után Mészáros Lőrinc cége, az Opus Global Nyrt. részvény-visszavásárlási akciót jelentett be, ami jelentősen növelte a papírok árfolyamát. Ugyanezen a napon, délután három órakor, tehát a tőzsdezárás és az akció bejelentése előtt Magyar Péter az összes egyéb részvényét eladta, és több tízmillió forint értékben Opus-papírokat vásárolt. A rá következő hétfőn, tőzsdenyitás után Magyar emelt árfolyamon eladta ezeket a részvényeket, amivel jelentős, több millió forintos haszonra tett szert.
Fontos: ebben az időben Magyar Péter a Magyar Bankholding Zrt., tehát Mészáros Lőrinc bankjának felügyelőbizottságában volt tag, és kérdés, hogy innen hozzájuthatott-e bennfentes információhoz.
(Kiemelt kép: MTI/Kocsis Zoltán)