Pesti Srácok

Brüsszel szabályai szerint folyik a vizsgálat Magyar Péter tőzsdei ügyleteiben

null

A bennfentes kereskedelem csak az Európai Unió irányelve alapján vizsgálható és büntethető, nincs érdemben nemzeti mozgástér. Éppen ezért ebben az ügyben Magyar Péter összeesküvés-elméletei nem működhetnek, és az eddig napvilágra került részletek nem a Tisza Párt elnökének ártatlanságát vetítik előre - írja a Mandiner.

A lap cikke rávilágít: hiába próbálja Magyar Péter úgy beállítani a bennfentes kereskedelemmel kapcsolatos, ellene folyó vizsgálatot, mintha annak célja mindössze a Tisza Párt elnökének ellehetetlenítése lenne, vagyis tisztán politikai célú akció. A bennfentes kereskedelemre vonatkozó vizsgálatra, a bűncselekmény megállapítására és a büntetésre vonatkozó szabályokat az Európai Unió irányelve írja elő, vagyis minden tagállamnak – így Magyarországra is – ugyanúgy kell eljárnia.

Ismeretes, Magyar Péter a gyanú szerint bizalmas, belső információ birtokában vásárolt 2023 július 21-én Opus-részvényeket. A politikus a jelek szerint tudatában volt annak, hogy a pénteki tőzsdezárás után az Opus Global Nyrt. nagyszabású részvény-visszavásárlási programot hirdet, aminek köszönhetően jelentősen megnőtt a részvények árfolyama. A Tisza Párt elnöke a tőzsdezárás előtt néhány órával az összes részvényét eladta, majd Opus-papírokat vásárolt. A következő, hétfői kereskedési napon pedig eladta ezeket a részvényeket, immár jóval magasabb árfolyamon, ezzel több tízmillió forint hozamot ért el. Az ügyben azért indult vizsgálat, mert Magyar Péter volt barátnője, Vogel Evelin egy kiszivárgott hangfelvételen arról beszélt, hogy az ellenzéki politikus olyan információk birtokában tőzsdézett, amelyekről „nem lehetett volna tudnia”. A hallottak alapján a piacfelügyeletet ellátó Magyar Nemzet Bank és a Nemzeti Nyomozó Iroda is nyomozást indított, mivel fennáll a bennfentes kereskedés, mint bűncselekmény gyanúja.

Brüsszel szabályai szerint folyik a vizsgálat

PestiSracok facebook image

A bennfentes kereskedelemre vonatkozó magyar jogszabályok teljes mértékben összhangban vannak az Európai Unió minden tagállam számára kötelezően alkalmazandó irányelvével. Az 596/2014 számú MAR irányelv célja a piaci visszaélések megelőzése és a befektetők védelme.

Az uniós szabályok előírják, hogy a bennfentes kereskedelem esetén a tagállami hatóságoknak kötelező büntetőjogi intézkedéseket hozniuk, amely pénzbüntetés és szabadságvesztés. Az EU-s irányelv szabályozza a felügyeleti eljárás részleteit is, Magyarországon a piac felügyeletét a Magyar Nemzeti Bank végzi. A bennfentes kereskedelem a btk. szerint 3-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - ismerteti a cikk.

Akár 5 évet is kaphat az ellenzék vezére

A jelek szerint Magyar Péter tőzsdei tranzakciói kimerítik a bennfentes kereskedés bűncselekményét, ráadásul súlyosbító körülmény a btk 410-es paragrafusa szerint, hogy a politikus

  • akkoriban a Bankholding felügyelőbizottsági tagjaként pénzügyi szervezet tisztségviselőként követhette el a bűncselekményt
  • és nem kizárt, hogy különösen nagy értékű, 50 millió forintot meghaladó volt a tranzakciók értéke.

Ha tehát Magyar Pétert bűnösnek mondja ki a bíróság, akkor akár 5 év szabadságvesztés is várhat rá, mivel e tényezők súlyosbító körülményeknek számítanak. Ráadásul az uniós irányelv szerint az MNB-nek jelentési kötelezettsége van a párizsi székhelyű Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) felé, vagyis ha Magyar Péter valóban bűncselekményt követett el, akkor az uniós intézményeket is értesíteni kell erről, de már maga a vizsgálat is hírértékű.

(Mandiner / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.