Pesti Srácok

Biztosított a magyar emberek élelmiszerellátása

null

A koronavírus-járvány ellenére sincs élelmiszerhiány Magyarországon és ez a következő hónapokban is így lesz. A kormány minden eszközével azon dogozik, hogy a lakosság számára az élelmiszerellátást továbbra is zavartalanul biztosítsa, emellett szigorúan fellép az élelmiszerek túlárazásával szemben is - közölték kedden a koronavirus.gov.hu honlapon.

A közlemény szerint a magyar gazdák és az élelmiszer-ellátásban részt vevő vállalkozások szorgalmának és erőfeszítésének köszönhetően biztonságos a magyar emberek élelmiszerellátása a koronavírus-járvány miatt megváltozott helyzetben is. A magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar 25 millió ember ellátására képes, az alapanyagok pedig több mint nyolcvan százalékát itthon állítjuk elő. A kormány a folyamatos áruellátás érdekében több intézkedéssel javította a közúti fuvarozási és a kiskereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeit is. Az élelmiszerellátásban érintett szaktárcák, az Agrárminisztérium (AM), illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) folyamatos kapcsolatban áll az ágazati szereplőkkel, szakmai szervezetekkel, forgalmazókkal, hogy mielőbb értesüljenek az élelmiszerláncban felmerülő nehézségekről.

A szakmai problémák gyors és eredményes megoldását gyakorlati szempontú, ágazatspecifikus tájékoztató anyagok összeállításával is támogatják, amelyek elérhetőek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán. Továbbá honvédelmi irányító törzsek is segítik a folyamatos működéshez szükséges feltételek biztosítását a létfontosságú vállalatoknál, köztük egyes élelmiszerláncoknál. Fontos tudni, hogy a családok biztonságos ellátásának megkönnyítése érdekében más boltokkal szemben az élelmiszert, higiéniai termékeket, gyógyszert forgalmazó üzleteknek nem kell 15 órakor bezárniuk, ahogy a piacoknak sem.

A boltokban az árufeltöltés időigényessége miatti, átmeneti készlethiányt az idézhette elő, hogy a lakosság a járvány hírére felhalmozásba kezdett, a szokásos mennyiség sokszorosát vásárolták meg az emberek. Az ideiglenesen előforduló üres polcok csupán azt mutatták, hogy az alkalmazottak fizikai erővel nem győzték feltölteni azokat. Az érintett szaktárcák az indokolatlan készletfelhalmozás mellőzésére, a valós szükségletek szerinti vásárlásra kérnek mindenkit, megelőzve ezáltal a logisztikai nehézségek és általa a pánikhangulat kialakulását.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozták.

A piacokon történő vásárlás nagyobb biztonságot nyújthat a vásárlók számára a zárt terű bevásárlóközpontoknál, emellett kiemelt szerepet játszanak a helyi gazdaságok működésében, sok ezer magyar termelő megélhetését teszik lehetővé. Az AM arra kérte az önkormányzatokat, hogy ne bezárással, hanem a piacok rugalmasabb nyitva tartásával és óvintézkedésekkel segítsék elő azt, hogy a vásárlók ne egy időben koncentrálódjanak. A fogyasztóvédelem a veszélyhelyzet meghirdetése óta ellenőrzi a legkeresettebb termékek ártörténetét és árképzését, mint például a tartós élelmiszerek, fertőtlenítőszerek és háztartási papíráruk.

– hangsúlyozták, majd azzal folytatták, hogy nincsen élelmiszerhiány, így általános árnövekedés a termelési árak növekedésének mértékén túl egyáltalán nem indokolt.

A szabadáras rendszerben az áremelést önmagában nem szankcionálhatja a hatóság, de kiemelten vizsgálja azt, hogy a kereskedők nem használják-e ki a magasabb kereslet adta lehetőséget és ahol szükséges, határozottan fellépnek a jogsértő vállalkozói magatartással szemben - tették hozzá. Az AM mindemellett az agrárkifizetések meggyorsításával is hozzá akar járulni a vírus okozta negatív ágazati hatások kezeléséhez, valamint egy javaslatcsomagot is összeállított az Európai Bizottság számára az uniós támogatási jogszabályok felülvizsgálata érdekében. A kezdeményezés a közvetlen támogatásokat, a piaci támogatásokat, valamint a vidékfejlesztési támogatásokat is érinti, illetve a csekély összegű, úgynevezett "de minimis" támogatások felső korlátjának megemelését - áll a közleményben.

(MTI)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.