Pesti Srácok

Erdogan: A Nyugat is ki fogja venni a részét a migráció jelentette teherből

Erdogan: A Nyugat is ki fogja venni a részét a migráció jelentette teherből

A Nyugat is ki fogja venni a részét a migráció jelentette teherből – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan hétfőn, Ankarában, civil szervezetek képviselői előtt.

Beszédében a török elnök úgy fogalmazott: "hónapokkal ezelőtt megmondtam, hogy ha a Nyugat nem veszi ki a részét e teherből, megnyitjuk a kapukat".

– mutatott rá a török elnök, hozzátéve:

PestiSracok facebook image

Erdogan a török-görög határra érkező migránstömegekre utalva jelezte: a tegnapi nappal a számok nagymértékben növekedtek és csak tovább emelkednek. Az államfő jelezte: hétfő este Bojko Boriszov bolgár miniszterelnököt fogadja az ankarai államfői palotában, később pedig telefonon beszél Angela Merkel német kancellárral.

Ankarai illetékesek pénteken közölték: Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy feltartóztassa a menekülteket, és megnyitotta a határokat az Európa felé igyekvők előtt. Süleyman Soylu török belügyminiszter vasárnap hivatalos Twitter-fiókján azt állította, hogy estig több, mint százezer migráns hagyta el az országot az Európai Unióval határos török Edirne tartományon keresztül. Ezt a görög és a bolgár hatóságok is cáfolták, miután mindkét ország megerősítette keleti határa védelmét. A görög rendőrség szerint péntek óta több, mint tizenötezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg, de például Kraszimir Karakacsanov bolgár védelmi miniszter vasárnap úgy nyilatkozott, hogy az országába egyetlen migráns sem érkezett, és a határon nyugodt a helyzet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Burhan Ozbilici

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.