Pesti Srácok

Ferenc pápa virtuális audienciát tartott

Ferenc pápa virtuális audienciát tartott
Vatikánváros, 2015. október 24. Ferenc pápa (b) és Erdõ Péter bíboros, a magyar katolikus egyház prímása, Esztergom-Budapest egyházmegye érseke, a szinódus fõrelátora a családról szóló rendes püspöki szinódus utolsó napján, 2015. október 24-én a Vatikánban. (MTI/EPA/Ettore Ferrari)

Ferenc pápa a koronavírus-járvány okán szerdán csupán virtuális audienciát tartott, amelyet egyenes adásban közvetített az olasz köztévé, és amelyet az interneten is élőben lehetett követni.

A pápának ez volt az első ilyen "távközléses" megnyilatkozása. Ferenc többnyire a Szent Péter téren tart általános audienciát, amely tízezreket vonz. Ezúttal üres volt a tér, mivel a Vatikán is tartja magát a ragály terjedése ellen hozott karanténhoz és egyéb intézkedésekhez, így a tömegrendezvények elnapolásához. Ferenc rögtönzött mondandójában mindenekelőtt megköszönte az egészségügyi dolgozók kitartó munkáját, tolmácsolta együttérzését a járvány betegeivel, de kitért arra is, hogy a világ ne feledkezzen a szíriai menekültek sanyarú helyzetéről a török-görög határon. A pápa tíz pap társaságában – akik közül többen más nyelveken tolmácsolták szavait – a pápai könyvtárban ülve beszélt. A 83 esztendős Ferenc pápa keddi reggeli vatikáni miséjén ugyanakkor azt kérte a papoktól, hogy "legyenek bátrak", és látogassák meg az új koronavírussal megfertőződött betegeket.

Olaszországot sújtja Kína után a leginkább a ragály: kedd estére már 631 halottja volt a járványnak, a bizonyítottan a kórtól fertőzöttek száma pedig tízezer fölé emelkedett.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image