Pesti Srácok

Földdel megtöltött kartondobozokat adott el cigarettaként két szabolcsi férfi

null

Elrendelte a letartóztatását, illetve bűnügyi felügyeletét a Nyíregyházi Járásbíróság annak a két férfinak, akik földdel és szalmával kitömött kartondobozokat adtak el cigarettaként 30 millió forintért a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán – közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője pénteken.

Resán Dalma elmondta: a megalapozott gyanú szerint a két férfi és harmadik társuk nagy mennyiségben kartondobozokat szereztek, amelyeket földdel és szalmával töltöttek meg, majd ukrán származású, magyar adó- és zárjegy nélküli cigarettaként akarták eladni. Az így megtöltött dobozokért egy vevő 30 millió forintot fizetett 2019 augusztusában Mátészalkán, azonban az "árut" nem kapta meg. Az egyik vádlott a bíróság előtt arra hivatkozott: amikor a vevő kérte a kifizetett dohányárut, másik két társa erőszakkal elvette tőle a pénzt és a cigarettaszállítmányt is. Később Nyírbátorban, egy bérelt kisteherautóban találták meg a földdel és szalmával töltött dobozokat – ismertette Resán Dalma. A csalás miatt indult eljárásban a bíróság elrendelte a két gyanúsított letartóztatását, illetve bűnügyi felügyeletét; harmadik társuk szabadlábon védekezhet. A végzés ellen az egyik gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.