Pesti Srácok

Füredi szerint már a szótárak szintjén akarják megmásítani a nemi identitást

Füredi szerint már a szótárak szintjén akarják megmásítani a nemi identitást

A szótár mára a nyelv birtoklásáért dúló háború egyik fő színtere lett - hívja fel a figyelmet legutóbbi írásában Frank Füredi. A publicista azokra a különböző aktivista csoportok által erőltetett törekvésekre reagál, akik már a szótárak szintjén is a nemek meghatározásának ideológiai megváltoztatására törnek. Mint Füredi kiemeli, "ha egyes emberek előírhatják, milyen szavakat használhatunk s milyeneket nem, akkor végül legbensőbb gondolataikat is irányításuk alá vonják majd".

Frank Füredi szociológus, publicista "Célkeresztben a szótárak – A nyelvháború új fejezete" című esszéjében arra hívja fel a figyelmet, hogy a Women’s Aid (Női Segély) és a Women’s Equality Party (Női Egyenjogúság Párt) szervezetek petícióban követelik, hogy az Oxford Dictionaries változtasson a „nő” szócikken, mivel szerintük a meghatározás szexista. Hasonlképpen a "férfi" definíciójával is problémájuk van, többek között azzal, hogy a „merészség”, a „bátorság” vagy a „keménység” tulajdonságait társítják hozzájuk. A kampányban azt is követelik az Oxfordtól, hogy törölje a „nő” meghatározásához kapcsolódó olyan szavakat, mint a „dög”, a „szuka”, a „csaj” és a „madár”. A szerző szerint ugyanakkor a végső cél az,

A biológiai helyett a mesterségesen megkonstruált társadalmi nemek erőltetett elfogadtatásának kitűnő példája, hogy a "nő" kifejezést odáig tolnák ki a kezdeményezők, hogy abba beletartozzanak az olyan férfiak is, akik nőnek tekintik magukat.

PestiSracok facebook image

-írja Füredi, hozzátéve, hogy "a nyelvi rendőrködés mai változata politikai és társadalmi változást hivatott előidézni", azaz az emberi magatartást akarják megváltoztatni. Az aktivisták ráadásul a fiatalok szocializációját igyekszik befolyásolni leginkább. Füredi arra is felhívja a figyelmet, már George Orwell is előrelátta, milyen roncsoló hatást fejthet ki a verbális tisztogatás az ember életére. Mint hozzáteszi,

Forrás: Látószög blog; vezetőkép: MTI