Pesti Srácok

Házi karanténnal és szavazógolyókkal működik a román parlament

Házi karanténnal és szavazógolyókkal működik a román parlament

A koronavírus romániai gyors terjedése miatt rendkívüli óvintézkedések közepette kezdődött meg szombaton, a parlamentben Ludovic Orban miniszterelnök-jelölt régi-új kormányának beiktatása.

A februárban megbuktatott, azóta ügyvivői hatáskörrel működő Orban-kormány miniszterei is házi karanténba kerültek, miután a tavaly november óta kormányon lévő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik szenátoránál kimutatták a fertőzést. A törvényhozó az elmúlt napokban részt vett a párt vezető testületeinek a kormányválsággal kapcsolatos egyeztetésein. Ludovic Orban nem változtatott a kabinet névsorán, de az ügyvivő tárcavezetők – miniszterjelölti minőségükben – alkalmasságát szombaton ismét véleményeznie kellett a parlamenti szakbizottságoknak.

A világ második legnagyobb alapterületű közintézményének számító román parlament épületében elkülönített, előzőleg fertőtlenített folyósokat jelöltek ki az egészségügyi maszkkal érkező honatyák számára, akiket orvosok vártak, hogy egyúttal mintát vegyenek tőlük a koronavírus-teszthez. A házi karanténban lévő miniszterjelölteket videokonferencia formájában hallgatták meg a törvényhozók. A bizalmi szavazást megelőző plenáris vita ezúttal elmaradt, a kétkamarás parlament 465 képviselője és szenátora ugyanis nem ült össze egy terembe, hanem a frakciók szerint különböző időpontokra beosztva, egyesével mehetnek be egy kisebb szavazóterembe, ahol fertőtlenített szavazógolyókkal voksolnak.

A koronavírus-válság miatt most már valamennyi párt egyetért abban, hogy véget kell vetni a politikai csatározásnak és a szükséges intézkedések meghozatalára képes, teljes jogú kormányra van szüksége az országnak. A jobbközép kormány beiktatása nem lehetséges a parlament baloldali többségének támogatása nélkül. A törvényhozók egy része – és éppen a PNL képviselői és szenátorai – a házi karantén szabályai miatt ugyanis nem vehet részt a szavazáson. Az ügyvivő miniszterelnök és a kormánytagok tesztje ugyan negatív lett, de ez nem azt jelenti, hogy elhagyhatják a karantént. A szombat délelőtt kezdődő szavazás több órán át tarthat: ezután derülhet ki, hogy beiktatja-e hivatalába távolétében Ludovic Orban régi-új kormányát a román parlament.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.