Pesti Srácok

Kásler Miklós kezdeményezésére tudományos konzorcium alakult

Kásler Miklós kezdeményezésére tudományos konzorcium alakult

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kezdeményezésére tudományos konzorcium alakult a koronavírussal fertőzött betegek passzív immunizálása céljából - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel hétfőn. A közlemény szerint a tudományos konzorcium az Emmi javaslatára jött létre és az Operatív Törzs támogatásával működik.

Az összegzés szerint, a felállított szakmai csapat már egy hete megkezdte a munkát, amelynek feladata az, hogy megvizsgálja a koronavírus-fertőzésen átesett, így a vírussal szemben hatékony immunválasszal rendelkező betegek vérplazmájának gyűjtését, továbbá ennek esetleges felhasználását terápiás célból.

Mint írják, az egyelőre kutatási fázisban lévő munkát Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója koordinálja. A tudományos konzorcium tagjai még a Dél-pesti Centrumkórház, a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet és az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai.

Forrás: MTI; Fotó:Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.