Pesti Srácok

Kétszer annyian kötnek házasságot, több gyerek születik, kevesebb a halálozás tavalyhoz képest

null

Az előzetes adatok szerint, 2020 januárjában 9,4 százalékkal több gyermek született, mint az előző év első hónapjában, míg a halálozások száma jelentős mértékben, 17 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, így a 3486 fős természetes fogyás 47 százalékkal alacsonyabb volt, mint tavaly - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.

A közleményben kifejtették, januárban 8067 gyermek született, ami jelentősen 694 újszülöttel több, mint 2019 első hónapjában, ez a legmagasabb januári érték 2009 óta. A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült havi értéke 1,60 volt az előző év azonos időszakára számított 1,44-hez képest. Hozzátették, 11 553 ember vesztette életét, ami számottevően, 2356-tal kevesebb az egy évvel korábbinál. A nagymértékű csökkenés hátterében az állhat, hogy tavaly januárban kiugróan magas volt a halálozások száma a tetőző influenzajárvány miatt - áll a közleményben. A házasságkötések száma nagymértékben emelkedett: 2863 pár lépett frigyre, ami majdnem kétszer, 1412-vel több a 2019 januárinál. A 2020 januárban kötött házasságok száma a legmagasabb januári érték 1982 óta. Mint írták, ezer lakosra 9,7 élveszületés és 14 halálozás jutott. Az előbbi 0,9 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 2,8 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2019 azonos hónapjában. Ennek eredményeként a természetes fogyás a 2019 januári 7,9 ezrelékkel szemben 2020 januárban 4,2 ezrelékre mérséklődött. Hozzátették, 2020 első hónapjában ezer élveszületésre 2,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,9 ezrelékponttal kevesebb az előző év azonos havi értékénél. A házasságkötési arányszám 3,5 ezrelék volt, 1,7 ezrelékponttal nagyobb, mint 2019 januárban - írták.

Forrás: MTI, fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.