Pesti Srácok

Koronavírus – Emmi: Zsarol és valótlanságokat állít veszélyhelyzetben a Magyar Orvosi Kamara

null

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) úgy látja, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) veszélyhelyzetben zsarol és valótlanságokat állít. A tárca az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében határozottan cáfolta a kamara vezetőinek sajtótájékoztatóján elhangzottakat. A MOK szerdán arra kérte a kormányt, hogy tegyen erőfeszítéseket az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni fertőzésvédelmét biztosító eszközök beszerzéséért.

Az Emmi azt írta, hogy minden kórházban bőségesen rendelkezésre állnak a megfelelő védőeszközök az orvosoknak, a nővéreknek és szakdolgozóknak.

– sorolta a minisztérium.

PestiSracok facebook image

– írta a tárca. Az Emmi közölte: a MOK vezetésében ülő orvosoknak tudniuk kell – ha nem tudják, az nagy baj, ha tudják és mégis az ellenkezőjét állítják, akkor az már minősíthetetlen –, hogy a háziorvosoknak maguknak kötelességük biztosítani a működésükhöz szükséges feltételeket.

– írta az Emmi. A közlemény szerint nem igaz az sem, hogy nem megfelelő a lakosság informálása.

– vélekedett a minisztérium, hozzáfűzve, hogy ilyenre sehol nincs példa a világon.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.