Pesti Srácok

Latin-Amerikában is nőtt a halottak száma

Latin-Amerikában is nőtt a halottak száma

Venezuelában, Brazíliában, Panamában és Argentínában is nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma. Venezuelában elhunyt egy magas vérnyomással és cukorbetegséggel is küzdő idős asszony; esetében csak a halála után végzett teszt alapján derült ki, hogy elkapta a fertőzést. Argentínában is nőtt az előző jelentéshez képest a halálos esetek száma; pénteken már 17 áldozatról tettek bejelentést az egészségügyi hatóságok. Panamában a halálos áldozatok száma 14-re emelkedett.

Venezuelában a Covid-19 fertőzés második halálesetét jegyezték pénteken, egy 79 éves asszonyról ugyanis néhány nappal a halála után végzett teszt alapján derült ki, hogy fertőzött volt – jelentette be Jorge Rodríguez tájékoztatási miniszter. Az idős nő magas vérnyomással küszködött, cukorbetegségben szenvedett, amikor "rendkívül rossz állapotban" jelentkezett egy magánklinikán, akkor még pontosan meg nem határozott légúti megbetegedéssel. Rodríguez elmondta: az országban hat újabb személy bizonyult fertőzöttnek az utóbbi egy nap leforgása alatt, összesen eddig 113 embernél észlelték a vírust, közülük 57 nő, 56 pedig férfi, 20 és 55 év közöttiek.

Argentínában is nőtt az előző jelentéshez képest a halálos esetek száma; pénteken már 17 áldozatról tettek bejelentést az egészségügyi hatóságok. A regisztrált fertőzöttek száma 690. Péntek este a korábbi adatokhoz képest további öt beteg vesztette életét, 59 és 81 év közöttiek voltak. Egyikük egy hetven éves férfi, aki még kedden érkezett haza Miamiból, és Buenos Airesben volt karanténban. Csütörtök éjjel rosszul lett, nem sokkal később elhunyt. Alberto Fernández argentin elnök kormánya pénteken bejelentette, hogy beutazási tilalmat rendel el az országba a kikötőkön, repülőtereken és a határátkelőkön keresztül, és csakis azoknak az állampolgároknak engedi a belépést, akik úton vannak hazafelé. A rendelet pénteken lépett hatályba.

Brazíliában a legutóbbi hivatalos adatok szerint a korábbi 77-ről 92-re emelkedett a betegségben életüket vesztettek száma, a fertőzötteé pedig 2915-ről 3500-ra. A brazil kormány pénteken úgy döntött, hogy harminc napig nem utazhatnak be repülőn érkező külföldiek az országba.

PestiSracok facebook image

Panamában az utóbbi 24 órában további 5 személy életét oltotta ki a koronavírusos megbetegedés, így a halálos áldozatok száma 14-re emelkedett. A nyilvántartott fertőzéses esetek száma 786-ra nőtt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?