Pesti Srácok

New York állam kormányzója nem pályázik a demokraták elnökjelöltségére

null

Nem pályázik a demokraták elnökjelöltségére Andrew Cuomo New York állam kormányzója. Cuomo az elmúlt napokban az új típusú koronavírus-járvány elleni küzdelem egyik legismertebb "arca" lett az Egyesült Államokban, míg a demokraták elnökjelöltségére pályázó két politikus, Joe Biden és Bernie Sanders vermonti szenátor szinte láthatatlan a járvány idején.

Nem pályázik a demokraták elnökjelöltségére Andrew Cuomo. New York állam kormányzója maga közölte ezt az NBC televíziónak adott interjújában kedden.

Andrew Cuomo esetleges további politikai szerepvállalása azt követően került az amerikai közélet érdeklődésének középpontjába, hogy Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fox televíziónak adott interjújában azt mondta: nem bánná, ha New York kormányzója lenne a vetélytársa az őszi elnökválasztáson.

PestiSracok facebook image

-fogalmazott Trump.

Bident, az Obama-kormányzat egykori alelnökét az eddigi előválasztási eredmények alapján várhatóan a Demokrata Párt elnökjelöltjévé választják a párt nyári elnökjelölt-állító konvencióján.


- hangsúlyozta Trump.


Az elnök az elmúlt napokban többször is elismerő szavakkal szólt Cuomo tevékenységéről a járvány idején. Cuomo elhárította Trump felvetését, leszögezve, hogy nem az elnökjelöltség, hanem a járvány küzdelmeivel kíván foglalkozni.


- mondta és leszögezte, hogy nem indul a Demokrata Párt elnökjelöltségéért.


Az elmúlt napokban Cuomo az új típusú koronavírus-járvány elleni küzdelem egyik legismertebb "arca" lett az Egyesült Államokban. Donald Trump elnökhöz hasonlóan naponta tart sajtókonferenciát, esténként tévés interjúkban anekdotázik az édesanyjához fűződő kapcsolatáról, a nagy, országos lapok portrékat közölnek róla. A The Washington Post hétfői számában egész oldalas riportban méltatta a kormányzót, az amerikai közszolgálati rádió (NPR) pedig kedden a Demokrata Párt felemelkedő csillagaként méltatta őt.

Elemzők közben arra mutatnak rá, hogy a demokraták elnökjelöltségére pályázó két politikus, Joe Biden és Bernie Sanders vermonti szenátor szinte láthatatlan a járvány idején, lényegében nem szólnak hozzá ehhez az országot foglalkoztató súlyos problémához. Elhárították az egymás közti további elnökjelölti vitákat is, s bár Biden a wilmingtoni villájában berendezett stúdióból kétszer is interjút adott a CNN televíziónak, de általános vélekedés szerint mindkét alkalommal belezavarodott a mondandójába.

Forrás: MTI/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.