Pesti Srácok

Orbán: Elhúzódhat a koronavírus-járvány, de a tömeges megbetegedéseket meg kell akadályozni

null

Ha az iskolákat bezárnánk, a tanévnek is vége lenne, amit persze kell vállalni, ha a gyerekek egészsége a tét – jelentette ki Orbán Viktor pénteken, a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök elmondta: egyelőre nem kell elrendelni a közoktatási intézmények bezárását, mert nem a gyerekeket, hanem az időseket veszélyezteti leginkább a betegség. Úgy fogalmazott: békebeli demokrácia és háborús helyzet közötti állapotban vagyunk.

A miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádióban elmondta: az ország felkészült a koronavírus-helyzet kezelésére, a védekezésnek nem lesz sem pénzügyi, sem eszközbeli akadálya. Úgy fogalmazott:

A kormányfő kiemelte: Európában azt tapasztalta, hogy nem állítható meg a járvány terjedése, ezért is javasolta a kormánynak a veszélyhelyzet bevezetését. Hozzátette: a rendkívüli jogrendet két hétre hirdette meg a kormány, utána a parlament jóváhagyásával lehet hosszabbítani. Orbán Viktor elmondta: sajnos nagyon keveset tudunk a koronavírusról, amellyel szemben egyelőre nincs ellenszer.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. A miniszterelnök ugyanakkor köszönetet mondott az ápolónőknek, az orvosoknak, a járványügyi szakembereknek, akik hetek óta megfeszített erővel dolgoznak a járvány megfékezése érdekében. A kormányfő hangsúlyozta:

Forrás: hirado.hu/mandiner.hu; Vezetőkép: MTI