Pesti Srácok

Orbán Viktor: A V4-ek összefognak a koronavírus elleni védekezésben

null

A V4-ek rendkívüli csúcstalálkozót tartanak Prágában a koronavírus és a migrációs helyzet miatt.

Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak a cseh fővárosban a visegrádi kormányfők. Az értekezleten megvitatják a koronavírus terjedése miatt kialakult helyzetet is. A közös sajtótájékoztatójukon kijelentették, hogy a V4-országok, azaz Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia együttműködnek az információnyújtás, valamint egészségügyi intézkedések terén is. Ha szükség lesz korlátozásokra, akkor azokat együtt vezetik be, pánikra azonban semmi ok. Szorgalmazzák az unió külső határainak ellenőrzését is. Orbán Viktor arról beszélt: a V4 nemcsak a jóban, hanem a bajban is meg tudta őrizni az akcióképességét.

mondta a magyar miniszterelnök. Andrej Babiš beszédében úgy fogalmazott, hogy szorosabb lesz a koronavírus-fertőzéssel összefüggő együttműködés a visegrádi országok között. Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia kormányfői az információcsere mellett megegyeztek abban is, hogy szükség esetén készek konkrét segítséget is nyújtani egymásnak, például a védőeszközök beszerzésében.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.