Pesti Srácok

Oroszokat evakuálnak a világ minden tájáról, köztük Magyarországról

Oroszokat evakuálnak a világ minden tájáról, köztük Magyarországról

Az orosz légiközlekedési ügynökség (Roszaviacija) úgy tájékoztatta az Interfax hírügynökséget, hogy az orosz légitársaságok az elkövetkező napokban nyolc országból, köztük Magyarországról fognak a koronavírus-járvány miatt külföldön rekedt orosz állampolgárokat evakuálni. Az Aeroflot szombattól hétfőig hat járatot indít Budapestről.

A Roszaviacija szerint pénteken azokból az országokból, ahol a hazatérni kívánókkal kapcsolatban a legsúlyosabb helyzet alakult ki – Bulgáriából, Magyarországról, Szerbiából, Montenegróból, Ciprusról, Franciaországból, Portugáliából és Indonéziából –, 3889 orosz utast hoztak el orosz utasszállítók. Az orosz szövetségi idegenforgalmi ügynökség (Roszturizm) szerdán közölt becslése szerint a nemzetközi repülőjáratoknak a világjárvány miatti törlése és a határok lezárása következtében mintegy százezer, szervezett úton részt vevő orosz turista rekedt külföldön. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője pénteken azt mondta: mintegy 9 ezer orosz állampolgár várja, hogy megoldódjon hazatérésének kérdése.

A magyar konzuli szolgálat pénteken arra figyelmeztette az Oroszországban tartózkodó magyar állampolgárokat, hogy az Aeroflot orosz légitársaság hétfőtől öt hétre felfüggeszti Moszkva-Budapest-Moszkva járatait. Utolsó lehetőség vasárnap lesz az Aeroflot menetrendszerű járatával Oroszországot Magyarország felé elhagyni. Az orosz belügyminisztérium azt közölte, hogy az országban rekedt külföldiek lejáró vízumát kérésre ideiglenesen meg fogja hosszabbítani.

Közben Oroszországban szombatra egy nap alatt 53 fővel, 306-ra nőtt a hivatalosan nyilvántartott fertőzöttek száma. A COVID-19 betegségből eddig 16-an – 13 orosz, két kínai és egy olasz állampolgár – gyógyultak meg. Halálos áldozatokról egyelőre nincs hír. Egy koronavírussal fertőzött idős asszony elhunyt a héten Moszkvában, de mivel halálát közvetlenül egy levált vérrög okozta, őt nem tekintik a járvány áldozatának.

PestiSracok facebook image

Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök a szombati kabinetülésen kijelentette, hogy kormánya és a jegybank kész további intézkedéseket hozni a gazdaság megsegítésére. Arra figyelmeztette a munkaadókat, hogy az elbocsátás csak végső eszköz lehet, és óvta őket attól, hogy a vírus terjedésére leépítéssel oldják meg cégük belső problémáit. Kilátásba helyezte, hogy az illetékes szervek minden konkrét esetet ki fognak vizsgálni.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.