Pesti Srácok

Ötletpályázat indul a nemzeti összetartozás emlékművének az elkészítésére

Ötletpályázat indul a nemzeti összetartozás emlékművének az elkészítésére

A nemzeti összetartozás emlékművének az elkészítésére vár ötletpályázatokat a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK); a pályaművek benyújtásának határideje május 22.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából meghirdetett ötletpályázaton referenciával rendelkező, munkájukat hivatásszerűen végző képzőművészek és iparművészek indulhatnak - olvasható a MANK pályázati felhívásában, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez. A kiírás szerint, az emlékmű egyaránt lehet a trianoni békediktátum, mint a Magyarországot megcsonkító és szétszabdaló történelmi esemény allegorikus ábrázolása, de kapcsolódhat a magyarság nemzettudatának szimbólumvilágához, a történelmi Magyarország attribútumaihoz. A térbeli kompozíció művészeti mondanivalójának a magyar nemzet egységének, erős nemzettudatának és fennmaradni akarásának üzenetét kell hordoznia.

Az emlékműnek Budapesten, az I. kerületi Szent György téren való létrehozáshoz építészmérnök vagy építőművész közreműködése szükséges, de a pályázó javasolhat olyan vidéki helyszínt is, ahol a művészeti mondanivaló topográfiai, történelmi kontextusba is helyezhető. A pályaművek elbírálása három fordulóban zajlik. A pályázat első helyezettje 600 ezer, a második 500 ezer, a harmadik 400 ezer forintos díjazásban részesül. Az eredményről szeptember 15-ig értesíti a pályázókat a MANK.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.