Pesti Srácok

Pakisztánban csak Allahban hisznek, a koronavírusban nem

null

A muzulmán világban többen Allahban bíznak és, hogy az ő segítségével küzdjék le a koronavírust. Azonban az óvintézkedéseket nem tették meg, továbbra is nyitva van a mecsetek többsége, ahol még mindig közel egymáshoz imádkoznak a hívők, ez okozhatja a vírus biztos és gyors elterjedését is.

Vannak olyan muszlim országok, melyek vezetői komolyan veszik a koronavírus elleni védekezést, ilyen például Malajzia, Egyiptom, Törökország és Szaúd-Arábia a napokban tovább szigorította a védekezés feltételeit. Salman bin Abdulaziz szaúdi király parancsára, már az elmúlt héten kijárási tilalmat rendeltek el Rijádban, valamint Medinában és Mekkában. Sőt, a király bezáratta a mekkai Nagymecsetet is (benne a Kába kővel), amelyre a történelem során még nem volt példa. Jordániában és Kuvaitban, aki megszegi az éjjeli kijárási tilalmat, 2400 eurós büntetésre és még börtönre is számíthat.

Pesavar, 2020. március 20.
Pakisztáni muzulmánok pénteki imájuk közben Pesavarban 2020. március 20-án. Pakisztánban eddig 500 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak.
MTI/EPA/Arsad Arbab

A V4NA azt írja, hogy Pakisztánban nem megy ilyen flottul a dolog, hiszen az országban már 25 halott van és hivatalosan 1865 fertőzött. A politikusok azonban attól tartanak, hogy a muszlim lakosság rendíthetetlen hite Allahban rendkívüli módon megnehezíti majd a védekezést.

PestiSracok facebook image

– ordítják tömegesen a pakisztáni hívők, akik egymás mellett szorosan imádkoznak.

Sok más muszlim országgal ellentétben a pakisztáni papok és kormánytisztviselők megtagadták a milliók által látogatott mecsetek bezárását, ahol az ölelkezés és a kézfogás hozzátartozik a mindennapi rítushoz. Az ország vezető vallástudósai ezért azt tanácsolták, hogy az öregek és a betegek kerüljék el az imákat, és arra utasították a muszlim papokat, hogy vegyék rövidre a prédikációikat.

Kiemelt kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.