Pesti Srácok

Politikai haszonlesés járvány idején: az MSZP elkésettnek, a Jobbik kevésnek tartja az intézkedéseket

null

Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök későn ismerte fel, mi a helyes cselekedet, mert csak péntek este jelentette be az iskolák bezárását – mondta Kunhalmi Ágnes szocialista országgyűlési képviselő szombaton, Budapesten, sajtótájékoztatón. Csányi Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője pedig közegészségügyi határzárat követel.

Kunhalmi Ágnes úgy fogalmazott: a kormányfővel nagyot fordult a világ pénteken, mivel reggel még a pedagógusokat fizetetlen szabadsággal, a diákokat pedig a tanév megismétlésével fenyegette, estére azonban a társadalmi nyomás hatására elismerte, hogy makacssága rossz útra terelte volna a koronavírus kezelését. A politikus bejelentette: azt kezdeményezik, hogy – horvát mintára – a közszolgálati televízió vállalja magára az alsó tagozatos diákok tananyagának terjesztését, a felsősöknek és a középiskolásoknak pedig vezessék be a távoktatás rendszerét.

– tette hozzá. A szocialista képviselő azt mondta: 2010 után lényegében leállították azokat a digitális tananyagfejlesztéseket, amelyeket az előző kormányok elkezdtek; ezeknek a leporolása most segítséget jelenthet. Kijelentette: az érettségit nem lehet elhalasztani, szerinte ugyanis minden jogi és technikai eszköz megvan arra, hogy az eredetileg május 4-én kezdődő vizsgákat megtartsák, ha kell, akkor kizárólag az írásbeli feladatokkal. Kunhalmi Ágnes arra is kérte a kormányt, hogy lehetőleg az óvodákat is zárja be egységesen, és az ott dolgozókat is részesítsék megfelelő díjazásban.

PestiSracok facebook image

Kunhalmi megoldása: a kormány adjon pénzt mindenkinek!

– fejtette ki a szocialista képviselő. Hangsúlyozta: az önkormányzatoknak várhatóan számtalan rendkívüli kiadásuk lesz a kihirdetett veszélyhelyzetben, ezért többletforrásokat és megfelelő védőfelszereléseket kell biztosítani nekik. Példaként említette, hogy több százezer gyermek csak az iskolákban jut meleg ételhez, az önkormányzatoknak pedig jelenleg semmilyen védőfelszerelés nem áll rendelkezésükre a karanténba kerülők ellátására. Kunhalmi Ágnes közölte: a költségvetésből könnyen át lehetne csoportosítani több, mint 600 milliárd forintot a rendkívüli kiadásokra: a 450 milliárd forintos tartalék mellett a csaknem 100 milliárd forintból működő közszolgálati média büdzséjének megfelezésével, valamint a „propagandaminisztérium” 150 milliárd forintos keretének elvételével. A szocialista képviselő megjegyezte továbbá: a kormánynak lehetőséget kell biztosítania arra, hogy mindenkin elvégezhessék a koronavírus-tesztet, aki fertőzöttnek érzi magát.

Jobbik: Haladéktalanul vezessék be a közegészségügyi határzárt!

– jelentette ki Csányi Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján. Csányi Tamás szerint a határzár elrendelését nem lehet halogatni; Csehország, Ukrajna és Lengyelország után Magyarországon is meg kell hozni ezt a döntést.

– indítványozta. Csányi Tamás azt mondta: a Jobbik üdvözölte Orbán Viktor miniszterelnök péntek esti bejelentését, amely szerint a koronavírus elleni védekezés keretében tíz akciócsoport állt fel, és azt, hogy hétfőtől a tanulók nem látogathatják az oktatási intézményeket.

Elkésett az iskolák átmeneti bezárása, mert a Jobbik már korábban mondta

A Jobbik oktatási szakpolitikusa ugyanakkor úgy értékelt: az akciócsoportok felállítása elkésett, konkrét akciókra lenne szükség. Az iskolák bezárásáról pedig megjegyezte, hogy a Jobbik ezt már kedd óta mondja. Azóta csak „mellébeszélés és pótcselekvések” dominálták a kormányzati politikát, sőt, Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban azzal riogatott, hogy ha ezt meglépik, a pedagógusoknak nem lesz bérük, a tanév pedig nem lesz érvényes. A jobbikos politikus azt mondta: lehet, hogy ebben a tanévben már nem is nyitnak ki az iskolák.

– közölte. Az ellenzéki politikus egyúttal felszólította a kormányzatot és Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy válaszolja meg az egész társadalmat foglalkoztató kérdéseket: hogyan tervezik megvalósítani a távoktatás lehetőségét az iskolákban; hogyan végzik a pedagógusok munkájukat és milyen bérezés mellett; hogyan szervezik meg a kiscsoportos felügyeletet; hogyan zárják le a tanévet, ha a második félévben nincsenek meg az ehhez szükséges érdemjegyek. Hozzátette: kérdés az is, mi lesz a bölcsődékkel, óvodákkal.

– fejtette ki. Csányi Tamás azt is közölte: ha Orbán Viktor arra az álláspontra helyezkedik – mint a Jobbik –, hogy a magyar emberek biztonsága mindenek felett áll, akkor pártjuk maximális támogatására számíthat a kormány. Ha viszont nem, akkor élesen fogják kritizálni a kormányzatot – jelentette ki.

Forrás: MTI (a fotó illusztráció, korábban készült az MSZP oktatáspolitikusáról)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.