Pesti Srácok

Putyin a nemzetközi helyzet alakulása miatt támogatta az újraválasztás ötletét

Putyin a nemzetközi helyzet alakulása miatt támogatta az újraválasztás ötletét

A bonyolult nemzetközi helyzet az egyik oka annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök egyetértett azzal a képviselői indítvánnyal, hogy töröljék el az elnöki ciklusok számának korlátozására vonatkozó alkotmányos rendelkezést –jelentette ki csütörtöki, moszkvai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő.

– mondta Peszkov. A szóvivő ezt megtoldotta azzal, hogy az ilyesfajta nehéz helyzetekben egyes országok hoztak olyan döntéseket, amelyek lehetővé tették a hivatalban lévő elnöknek a maradást.

PestiSracok facebook image

– mondta Peszkov, aki szerint szemlátomást Valentyina Tyereskova képviselőt is ilyen gondolatok vezérelték, amikor előállt a javaslatával. A 67 éves Putyin a leghosszabb ideje hatalmon lévő orosz vezető: két évtizede irányítja az országot hol miniszterelnökként, hol államfőként. Az érvényes alkotmány szerint 2024-ben, negyedik elnöki ciklusának végén távoznia kellene a hatalomból. Valentyina Tyereskova kormánypárti képviselő – aki amúgy a világ első női űrhajósa – keddi parlamenti felszólalásában azonban azzal a javaslattal állt elő, hogy módosíthatnák az alaptörvényt úgy, hogy Putyin elnökségeinek számát ismét "nulláról" lehetne indítani. A párt frakciójának vezetői még aznap támogatásáról biztosították Tyereskova javaslatát, és ugyancsak aznap Putyin a parlament alsóházában elhangzott beszédében azt mondta: lehetségesnek tart egy olyan alkotmánymódosítást, amely lehetővé tenné számára, hogy újraindulhasson az államfői tisztségért, ha ez ellen nem lenne ellenvetése az alkotmánybíróságnak. Felidézte Franklin D. Roosevelt esetét, aki négyszer töltötte be az amerikai elnök tisztségét az országa számára nehéz időkben, és úgy fogalmazott: ez mutatja, hogy alkalomadtán az ilyen korlátozások feleslegesek.

– hangoztatta Putyin, aki szerint Oroszország még mindig a Szovjetunió összeomlását követő állapotokból próbál kilábalni. Putyin értelmezése szerint Tyereskova javaslata arról szól, hogy el kell törölni a betölthető elnöki ciklusokra vonatkozó alkotmányos korlátozást bárki esetében – beleértve a hivatalban levő elnököt, vagyis őt –, és engedélyezni kell, hogy újraindulhasson az elnökválasztáson, amennyiben ezt a nép is támogatásáról biztosítja az alkotmánymódosításról április 22-én tartandó országos szavazáson.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.