Pesti Srácok

Soros aprópénzzel szúrja ki a magyarok szemét, miközben milliárdokat szakít a járványon

null

Mintegy 350 millió magyar forinttal segítette meg a balliberális panoptikummá alakult székesfővárosunk járványügyi védekezését Budapest díszpolgára, ami bár jelentős összeg, mégis elenyésző ahhoz képest, amit egyébként "nemes célokra"szokott fordítani. És az sem elhanyagolható szempont, hogy a koronavíruson már pár milliárd forintnyi extra profitot is bezsebelt - minderről a Tűzfalcsoport számolt be.

A Budapestnek juttatott támogatás ugyan aprópénz ahhoz képest, amit Soros egy átlag demokrata kampányba beletol, de szintén töredéke annak is, amit az utóbbi hónapokban a vélhetően kizárólag a koronavírus-járvánnyal összefüggésben eszközölt befektetésein nyert a magyar származású spekuláns. A Soros Fund Management, Soros György privát alapkezelője a publikus piaci jelentések szerint a közelmúltban két gyengélkedő részvényekkel rendelkező cégbe is bevásárolta magát. Ezek a beltéri sporteszközöket gyártó Peloton Interactive Inc., illetve a videójáték-kiadó Blizzard vállalat voltak. Az ügyleteken összesen a piaci jelentések szerint eddig Sorosék számára hozzávetőleg 10 millió dolláros hasznot hoztak. Soroshoz hasonlóan jó befektetési stratégiát választott a spekuláns egykori üzlettársa, Bill Ackman, aki short üzletei révén, amelyek során az amerikai és a világgazdaság ellen fogadott, szintén eddig 2,6 milliárd dollárt kereshetett.

A teljes cikket a Tűzfalcsoport oldalán olvashatják el, ide kattintva!

Vezető kép: MTI/EPA/Clemens Bilan

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.