Pesti Srácok

Súlyos korlátozásokat vezetnek be a környező országok

Súlyos korlátozásokat vezetnek be a környező országok

Csehország dél-morvaországi területén hétfőn elkezdték az úgynevezett intelligens karantén rendszerének próbaüzemét, a rendszer alkalmazását országos szinten húsvéttól tervezik. Szlovákiában stagnál az új fertőzöttek száma, Szlovéniában éjféltől lakhely elhagyási tilalmat rendeltek el, s kötelezővé tették a szájmaszkok és védőkesztyűk viselését mindenütt.

A Dél-Morvaországban elindított új rendszer lényege, hogy az újonnan talált fertőzötteknél minél gyorsabban kinyomozzák, kivel találkozott az előző öt napban, hogy ezeket a személyeket szintén tesztelhessék. Ezt az érintett beleegyezése esetén mobiltelefonjának és bankkártyájának elektronikus nyomai alapján fogják megállapítani. Hétfőtől ugyanakkor ismét szabad a mozgás azon a 21 észak-morvaországi településen, amelyet a járvány terjedésének lassítása érdekében együttesen helyeztek kéthetes karanténba. A hatóságok szerint már ellenőrzés alatt tartják a helyzetet.

Csehországban hétfő reggelre 2837-re emelkedett az új koronavírussal fertőzött személyek száma. Vasárnap 168 új fertőzöttet regisztráltak, ami az utóbbi hat nap legalacsonyabb növekménye. A napi növekedés üteme így tíz százalék alá csökkent - közölte honlapján a cseh egészségügyi minisztérium.

Hétfő reggelig újabb 6 ember hunyt el Csehországban a Covid-19 betegség következtében, a halálos áldozatok száma ezzel 17-re emelkedett. Az elhunytak döntő többsége nagyon idős személy volt, aki más krónikus betegségben is szenvedett. A gyógyultak száma változatlanul tizenegy. Laboratóriumi tesztet eddig 43 498 személyen végeztek, vasárnap reggel ez a szám még 40 700 volt. Csehországban már három hete szükségállapot van érvényben és a lakosságnak számos korlátozással kell szembenéznie.

PestiSracok facebook image

Szlovákiában újabb 22 személynél diagnosztizálták a Covid-19 fertőzés kórokozóját, és így hétfő délig 336-ra emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma - jelentette a TASR közszolgálati hírügynökség, az egészségügyi tárca adataira hivatkozva. Az utóbbi napokban az újonnan regisztrált fertőzöttek száma átlagban húsz körül alakult Szlovákiában, vasárnap 22, szombaton 23 volt. Hétfő délig mintegy 7500 vírustesztet végeztek el, ezek közül 7197 bizonyult negatívnak. Az ország minden részén regisztráltak már fertőzötteket, többségük 30 év körüli, a legfiatalabb fertőzött 2 éves volt, a legidősebbek pedig 70 év körüliek.

Lengyelországban hétfő reggelig 1905-re nőtt a kimutatott fertőzések száma, az utóbbi 24 óra alatt 188 új esetet regisztráltak, ami 93-mal kevesebb, mint előző nap. Hét új halálesetet jegyeztek, így eddig összesen 26 beteg hunyt el, ketten felgyógyultak. A lengyel egészségügyi miniszterhelyettes, Janusz Cieszynski hétfő reggel a közszolgálati hírtelevízióban elmondta: annak ellenére, hogy szombaton jelentős növekedést jegyeztek a kimutatott fertőzéseket illetően - ami egy nagyobb, zárt csoportú gócpont megállapításával volt összefüggésben - a fertőzések növekedési mértéke az utóbbi napokban "lassan bár, de mégis csökken". A hosszabb távú tendenciára azonban csak a következő hetekben derül fény - jegyezte meg Cieszynski.

Szlovénia újabb szigorításokat vezetett be a koronavírus-járvány terjedésének fékezésére, az országban éjféltől lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el. Ales Hojs belügyminiszter szerint erre azért volt szükség, mert az emberek nem tartották be a kijárási korlátozásokat, amelyek március 20-óta vannak érvényben az országban.

- mondta a tárcavezető. Azt kérte az állampolgároktól, vegyék komolyan a járványt, viselkedjen felelősségteljesen, érett nemzetként.

A szlovén kormány továbbá elrendelte a szájmaszkok és a védőkesztyűk kötelező viselését is mindenhol, zárt- és közterületeken egyaránt. Mivel Szlovéniában is hiány van védőfelszerelésből, a rendelet engedélyezi a "rögtönzött" megoldásokat is, mint a kendő vagy sál használatát. A lényeg, hogy el kell takarni a száj és az orr környékét - írták. Szlovéniában egy nap alatt 26-tal, összesen 756-ra emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma, és eddig tizenegyen haltak meg a járvány következtében.

Eközben Horvátországba vasárnap 12,5 tonna védőfelszerelés érkezett Sanghajból - közölte a zágrábi kormány hozzátéve, hogy Horvátország további húsz tonna szájmaszkkal, védőruhával és védőszemüveggel rendelkezik.

A közlemény szerint a legújabb szállítmányból - miután azt felosztják az egészségügyi intézmények között - valamennyi kerül ki a szabadforgalomba is, vagyis megvásárolható lesz a gyógyszertárakban. Horvátországban egy nap alatt 56-tal, összesen 713-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és eddig hat halálos áldozata van a járványnak.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/EPA/Filip Singer

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?