Pesti Srácok

Szijjártó: Az érdekek mellett a közös értékek képezik Magyarország és Észtország szövetségének alapját

Szijjártó: Az érdekek mellett a közös értékek képezik Magyarország és Észtország szövetségének alapját

Az érdekek mellett a közös értékek képezik Magyarország és Észtország szövetségének alapját, a két ország kormánya ugyanúgy gondolkodik az Európa és a világ előtt álló legfontosabb kihívásokról – jelentette ki Szijjártó Péter kedden, Tallinnban, ahol észt kollégájával, Urmas Reinsaluval egyeztetett.

A külgazdasági és külügyminiszter arról tájékoztatta telefonon az MTI-t, hogy a két ország elutasítja az illegális bevándorlást, illetve azon terveket, amelyek az európai népesség átalakítására vonatkoznak. Mint mondta, Budapest és Tallinn egy korai figyelmeztető mechanizmust felállítva összefogott annak érdekében, hogy az ENSZ ne tudja a globális migrációs csomagot a nemzetközi jog részévé tenni, ugyanis sajnos vannak erre lopakodó kísérletek New Yorkban.

– hangsúlyozta a tárcavezető. Szijjártó Péter az interjúban elmondta, hogy azonos állásponton voltak az észt külügyminiszterrel azt illetően is, hogy a török-görög határon kialakult helyzet súlyos biztonsági kihívást jelent, Athénnak pedig teljesítenie kell a kötelezettségeit, és meg kell védenie az Európai Unió külső határait, ahogyan Magyarország is tette 2015-ben. A miniszter bejelentette, hogy a találkozón együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek keretében Magyarország és Észtország közösen fogja támogatni az üldözött keresztény közösségeket a Közel-Keleten, elsőként Jordániában. Hozzátette: a migrációs hullámoknak leginkább úgy lehet elejét venni, ha oda viszik a segítséget, ahol a baj van; emellett mindkét kormány úgy véli, hogy a családok támogatásával kell megoldani a demográfiai kihívásokat, nem pedig illegális migrációval, ezért együttműködés várható az erős családközpontú politika terén is.

PestiSracok facebook image

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy magyar pilóták már kétszer vettek részt a Baltikum légterének biztosításában, valamint közölte, hogy a kétoldalú gazdasági együttműködés is szépen alakul a két ország között. Utóbbiról azt mondta, hogy a világ egyik vezető pénzügyi szolgáltató vállalatának számító, észt alapítású Transferwise hamarosan négyszáz fősre bővíti budapesti központját. A tárgyaláson egy másik egyetértési megállapodást is aláírtak a diplomáciai akadémiák közötti együttműködésről. Szijjártó Péter később részt vesz a tallinni magyar nagykövetség új épületének átadásán.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.