Pesti Srácok

Több, mint 20 ezer bevándorló vesztette életét a Földközi-tengeren 2014 óta

null

Egy líbiai hajótörés és több, a közelmúltban történt incidens következében becslések szerint meghaladta a 20 ezret 2014 óta azoknak a bevándorlónak a száma, akik átkelés közben életüket vesztették a Földközi-tengeren – közölte pénteken az ENSZ migrációs szervezete. Paul Dillon, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szóvivője elmondta, hogy feltehetően 91 ember veszett a tengerbe, akik gumicsónakkal vágtak neki a Földközi-tengernek a líbiai Garabulli kikötőjéből február 9-én, egy másik, február 14-én Algériából indult hajónak pedig nyoma veszett.

Az IOM pénteken közzétett jelentése szerint 2016 óta – amikor több, mint 5000 ember veszett átkelés közben a Földközi-tengerbe – évről évre csökkent a halálos áldozatok száma. Az ENSZ-szervezet ismételten szorgalmazta, hogy "terjesszék ki a biztonságos, törvényes lehetőségeket a bevándorlók és menekültek számára", hogy ily módon csökkentsék a törvénytelen utat választók számát, és "megelőzzék a szükségtelen és elkerülhető halálozásokat". Az IOM sajnálkozását fejezte ki azok miatt a "kísértethajók" vagy "láthatatlan hajóroncsok" miatt is, amelyekre gyakran a civil szervezetek hívják fel a figyelmet, amelyek segélyhívásokat kapnak a tengeren bajba kerülő bevándorlóktól, illetve az eltűntek hozzátartozóitól.

– közölte Frank Laczko, az IOM globális migrációs adatkezelő központjának igazgatója.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Orvosok Határok Nélkül/Hannah Wallace Bowman

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.