Pesti Srácok

Tovább növelte előnyét Joe Biden a demokraták előválasztási folyamatában

null

Joe Biden nyerte kedden a michigani előválasztást, és ezzel kommentátorok szerint jelentős lépést tett afelé, hogy ő legyen a Demokrata Párt elnökjelöltje a 2020-as elnökválasztáson.

Barack Obama egykori alelnöke előzőleg megnyerte az előválasztást Mississippi és Missouri államban is. Biden óriási fölénnyel győzött három tagállamban, ahol már lezárult a keddi szavazás: Michiganben 53 százalékkal, míg Mississippiben a voksok 81, Missouriban pedig az 59 százalékát szerezte meg a szavazatszámlálások közel végleges eredménye szerint. Bár Észak-Dakotában, Idahóban és Washington államban elvileg még nyerhet párton belüli riválisa, Bernie Sanders vermonti szenátor, de ezek az államok kevés delegátust küldenek a demokraták júliusi elnökjelölt-állító konvenciójára, ezért Sanders reménye televíziós kommentátorok szerint már elveszett az elnökjelöltség elnyerésére. David Axelrod, Barack Obama egykori főtanácsadója a CNN hírtelevízióban egyenesen úgy fogalmazott: matematikailag már Biden az elnökjelölt.

A 125 delegátust adó Michiganben elért győzelem kulcsfontosságú a demokrata elnökjelöltségért folyó versenyben. Elemzők szerint Biden előnye nagyon jelentős: a volt alelnök eddig 841 delegátust "gyűjtött", míg a vermonti szenátort az eddigi választási eredményei alapján 579 küldött támogatja. Az elnökjelöltté választáshoz 1991 delegátus támogatása szükséges. A michigani vereség különösen érzékenyen érintheti Sanders szenátort, hiszen négy évvel ezelőtt ebben az államban, ha kevéssel is, de legyőzte Hillary Clintont, aki később a párt elnökjelöltje lett, és Sanders az elmúlt napokban is aktívan kampányolt szerte az államban. A választók olyan nagy számban jelentek meg az urnáknál, hogy Sanders még a szavazóhelyiségek nyitvatartásának meghosszabbítását is kérte a választási bizottságtól.

Elemzők rámutatnak: Mississippiben és Missouriban az afroamerikai lakosság erőteljes támogatása vitte győzelemre Bident. A szövetségi államok közül Mississippiben a legmagasabb, hozzávetőleg egyharmad a fekete közösség aránya, és a hatmillió lelket számláló Missouriban is afroamerikai származású a lakosság egyötöde. Az előzetes felmérések azt mutatták, hogy Mississippiben a megkérdezettek 86 százaléka Bident támogatta, és csak 11 százalékuk rokonszervezett Sanders esetleges elnökjelöltségével. Missouriban a keddi előválasztások első exit poll felmérései szerint a fehér lakosság nagy része is Joe Bidenre voksolt. A The New York Times című lap elemzése szerint a mérsékelt és liberális választók, valamint a nők, elsősorban is a felsőfokú végzettségűek alkotják Joe Biden szavazótáborát, és az időskorúak elsöprő többsége is őt támogatja.

PestiSracok facebook image

Bernie Sanders a michigani eredmények közzététele után bejelentette, hogy kedden este nem szól a híveihez. Donald Trump amerikai elnök kampánycsapata közleményben reagált a demokraták keddi első előválasztási eredményeire.

– írták. A republikánusok kedden öt tagállamban – Idahóban, Michiganben, Mississippiben és Missouriban – szintén előválasztást tartottak. Donald Trump a Twitteren egyenként köszönte meg Mississippinek, Missourinak és Michigannek a győzelmet.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.