Pesti Srácok

Varga Judit a Politicóban visszautasította a "felhatalmazási törvénnyel" kapcsolatos bírálatokat

null

Határozottan visszautasította a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot érő bírálatokat Varga Judit a Politico honlapján megjelent pénteki véleménycikkében, kiemelve, hogy a magyar veszélyhelyzeti intézkedésekre adott "hisztérikus reakció" bizonyítéka az Európai Unión belüli kettős mércének.

– hangsúlyozta az igazságügyi miniszter. Varga Judit rámutatott, hogy Magyarország is gyorsan és határozottan lépett a járvány feltartóztatása érdekében, a veszélyhelyzet kihirdetésének célja pedig az állampolgárok életének és egészségének védelme, ráadásul az EU több más tagállama is hasonló rendkívül intézkedéseket foganatosított. Mint írta, a magyar kormány elleni politikai támadások "helytelen interpretáción, bizonyos esetekben pedig szándékos torzításon alapulnak". Hozzátette: a bírálóknak először el kellene olvasniuk magát a tervezetet, annak ugyanis nem célja a demokratikus fékek és ellensúlyok felszámolása, a parlament pedig bármikor vissza is vonhatja a felhatalmazást. A tárcavezető a brüsszeli hírportálon megjelent írásában leszögezte, hogy a kormánynak adott felhatalmazás is korlátozott, a jogállamiságot biztosító intézmények működése nem áll le.

PestiSracok facebook image

– húzta alá Varga Judit, egyenlő és tisztességes bánásmódra, valamint a kettős mérce eltörlésére szólítva fel az Európai Uniót.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.