Pesti Srácok

Megvilágosodott Vértes András! Szerinte az elmúlt öt-hat év gazdaságpolitikája igazi profi munka

Megvilágosodott Vértes András! Szerinte az elmúlt öt-hat év gazdaságpolitikája igazi profi munka

Az elmúlt öt-hat év gazdaságpolitikája igazi profi munka - jelentette ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke a Magyar Nemzetnek. A jobboldali elhajlással legkevésbé sem vádolható, a posztkádári pénzügyes elit csúcsintézményének számtó GKI-t ősidők óta képviselő Vértes András arra a kérdésre, hogy Magyarország miként jöhet ki az új koronavírus okozta világjárvány kríziséből, úgy felelt, hogy nem lehet 3 százalék feletti gazdasági növekedést produkálni, de recessziós veszély sincs még. Úgy véli, talán 2-2,5 százalékos bővüléssel megúszhatjuk a válságot.

A keddi lapszámban megjelent interjúban Vértes András azt mondta, hogy Magyarországnak olyan pénzügyminisztere van, aki a nemzetközi környezetet is nagyon komolyan veszi.

- fogalmazott.

PestiSracok facebook image

A GKI elnöke úgy nyilatkozott, hogy a valóság jellemzően nem igazolja a várakozásokat, az Orbán-kormány pedig sok olyan elemet is beépített a gazdaságpolitikájába, ami az eredeti tervekben nem szerepelt. Ezért az előrejelzéseknél számolni sem lehetett ezekkel - tette hozzá. A Magyar Nemzet szembesítette Vértes Andrást cégének prognózisaival, amelyek jelentősen alábecsülték az ország gazdasági teljesítményét.

- fogalmazott Vértes András.

Sok a bizonytalanság, a prognózisokat legalább öt-tíz-tizenöt éves periódusban érdemes áttekinteni.

- mondta.

A Magyar Nemzet megjegyezte, hogy 2018-ban 5,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP), míg a GKI 3,8 százalékot várt. A 2017-es bővülés 4,5 százalékos volt, miközben a cég 3 százalékosat vetített előre. Vértes András úgy reagált, hogy az alaptevékenységek növekedését könnyű belőni, de amikor arról van szó, hogy az uniós támogatások hatása mégsem cseng le, és a globális folyamatok sem olyan kedvezőtlenek, mint előzetesen várható volt, akkor lehet látni, hogy alábecsülték a számokat.

- jelentette ki a GKI elnöke.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország miként jöhet ki az új koronavírus okozta világjárvány kríziséből, a GKI elnöke úgy felelt: nem lehet 3 százalék feletti gazdasági növekedést produkálni, de recessziós veszély sincs még.

- fogalmazott Vértes András a Magyar Nemzetnek, hozzáfűzve, hogy szükség lesz a célzott segítségre az államtól és az uniótól.

Forrás: MTI/fotó: atv.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.