Pesti Srácok

A járvány következményei felgyorsítják a digitalizációt

null

A járványellenes intézkedések gazdasági következményeinek köszönhetően felgyorsulhat Németországban a feldolgozóipari, a szolgáltatóipari és közigazgatási digitalizáció az informatikai ágazati vállalatok szakmai képviseleti szervezete, a Bitkom tanulmánya szerint.

– jelentette ki Achim Berg, a Bitkom elnöke szerdán Berlinben.

Véleménye szerint túl sok idő veszett már kárba a digitalizáció kényelmes ütemű bevezetésével. Mostanra viszont eljött az ideje a digitális infrastruktúra mihamarabbi kiépítésének, az ügyviteli folyamatok digitalizálásának és a digitális üzleti modellekre való átállásnak. A digitalizáció szükségessége a német gazdasági szereplők körében már széleskörű támogatottságra tett szert - mondta a Bitkom elnöke, utalva a húsz főnél több alkalmazottat foglalkoztató társaságok bevonásával januárban és februárban végzett felmérésük eredményére. Eszerint tíz közül kilenc gazdálkodó egység lehetőséget lát a digitalizációban, és mindössze öt százalékuk tekinti azt kockázatosnak. Minden harmadik (34 százalék) tartja ugyanakkor nem egykönnyen kivitelezhető feladatnak a digitalizációra való átállást, egzisztenciális veszélyt azonban, csak minden tizedik cég lát benne. Egy évvel ezelőtt 12 százalékuk tartotta egzisztenciális szempontból kockázatosnak működése digitalizálását, két évvel ezelőtt pedig még 24 százalékuk.

PestiSracok facebook image

Forrás és kiemelt kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.