Pesti Srácok

A járvány miatt egyre kevesebb számítógép fogy

null

Csaknem tíz százalékkal zuhant a hagyományos kivitelű személyi számítógépek (PC) kiszállítása a világon az idei első negyedévben, éves összevetésen. Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat adatai szerint, a gyártók 52 millió 238 ezer PC-t szállítottak ki a március végével záródott három hónapban, ami 9,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest.

Az első negyedévi visszaesés elsősorban annak a következménye, hogy a koronavírus miatt csökkent a világelső PC-gyártó Kína termelése. A kiszállítások alapján a visszaesés az ázsiai és csendes-óceáni térségben kétszámjegyű, Európában, a Közel-Keleten, és Afrikában együttesen egyszámjegyű, az Egyesült Államokban pedig 4 százalékos volt éves összevetésben, miközben Kanadában már a 15. egymást követő negyedévben jegyeztek fel növekedést - áll az IDC honlapján. A kiszállított készülékek alapján a rangsor élén a Lenovo állt az első negyedévben. Éves szinten a cég kiszállításai 4,3 százalékkal, 12 millió 830 ezerre csökkentek, ugyanakkor a piaci részesedése 22,7 százalékról 24,1 százalékra emelkedett. A második helyen a HP állt, kiszállításai 13,8 százalékkal estek, piaci részesdése 23 százalékról 22 százalékra csökkent.

A harmadik helyezett Dell 1,1 százalékkal növelte kiszállításait, piaci részesedése pedig 17,6 százalékról 19,7 százalékra emelkedett. Megtartotta 6,3 százalékos piaci részesedését a ranglista negyedik helyén álló Acer Group, amelynek kiszállításai 9,9 százalékkal estek. Az ötödik helyen álló Apple szerepelt a leggyengébben a negyedévben. Kiszállításai éves összevetésben 20,7 százalékkal zuhantak, piaci részesedése 6,6 százalékról 5,8 százalékra ment össze.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.