Pesti Srácok

A járvány miatt kétmilliárd forinttal estek vissza az útdíjbevételek márciusban

A járvány miatt kétmilliárd forinttal estek vissza az útdíjbevételek márciusban

Március második hetében kétmilliárd forinttal kevesebb összeg folyt be az állami költségvetésbe az útdíjakból (e-matrica, e-útdíj) az előző év azonos időszakához képest – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. szerdán az MTI-vel.

A legnagyobb visszaesés az e-matrica eladásoknál látható: márciusban ezekből négyszáztizenötezerrel kevesebbet vásároltak, mint egy évvel korábban, így a számuk a tavalyi hasonló időszakban értékesített mennyiségnek az ötvenhét százalékára zuhant. Az év harmadik hónapjában harminc százalékkal esett vissza éves összevetésben az e-matricát használó gépjárművek – személyautók, buszok, motorok – forgalma. A tehergépjárműveknél a forgalomcsökkenés mindössze egy százalékos volt. A NÚSZ adatai szerint azon a héten, amikor kihirdették a veszélyhelyzetet, ötszázhuszonötezerrel csökkent az e-matricás járművek áthaladásának száma a tavalyi időszakhoz viszonyítva. A következő héten, amikor bejelentették a határzárat, valamint megjelent az iskolák és üzletek zárva tartásáról szóló kormányrendelet, 2,5 millióval, a kijárási korlátozás bevezetése után pedig már 3,2 millióval kevesebb áthaladást regisztráltak a NÚSZ telepített kamerái.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.