Pesti Srácok

A lengyel bulvár szerint a magyaroknak kéne bocsánatot kérniük Tusktól, a konzervatív sajtó szerint ez éppen fordítva van

A lengyel bulvár szerint a magyaroknak kéne bocsánatot kérniük Tusktól, a konzervatív sajtó szerint ez éppen fordítva van

A Lengyelországban megjelenő Fakt nevű bulvárlap felszólította a magyar újságírókat, hogy kérjenek bocsánatot az Európai Néppárt elnöke, Donald Tusk családi múltjával kapcsolatos információk megosztása miatt. Katarzyna Kozłowska, a Fakt főszerkesztője szerint több meghatározó sajtótermék hazugságokat és manipulált fotókat próbált tényként bemutatni. A pontosság kedvéért le kell szögeznünk, hogy Donald Tusk nagyapja bizonyítottan és vitathatatlanul a Wermachtban szolgált, bár természetesen – a lengyel-német határrégió jellege miatt – ezt különféleképpen értelmezhetjük. Kozłowska írására a wPolityce.pl reagált, amelynek szerkesztői szolidaritásukat fejezték ki magyar barátaikkal szemben, egyúttal kijelentették: a németek által alapított bulvárlap leplezni próbálja a botrányos ügyet, vagyis Donald Tusk kijelentéseit, aki habár közvetetten, de mégis egyértelműen párhuzamot von a jelenlegi magyar kormányzat és a Harmadik Birodalom között. Ez elfogadhatatlan, manipuláción alapuló nyelvhasználat, amely igazából megalázza a náci Németország áldozatait – hangsúlyozták a lengyel újságírók.

– szólított fel a Faktban magyarul megjelent írásában Katarzyna Kozłowska, újfent támadva azokat, akik kritizálni merték Donald Tuskot. Erre reagált a wPolityce.pl nevű portál, amelynek szerkesztői szolidaritásukat fejezték ki magyarországi barátaikkal, egyúttal felhívták a figyelmet, hogy a németek által alapított bulvárlap leplezni próbálja a botrányos ügyet, vagyis Donald Tusk kijelentéseit, aki habár közvetetten, de mégis egyértelműen párhuzamot vont a jelenlegi magyar kormányzat és a Harmadik Birodalom között. Ez elfogadhatatlan, manipuláción alapuló nyelvhasználat, amely igazából megalázza a náci Németország áldozatait – hangsúlyozták a wPolityce.pl újságírói.

PestiSracok facebook image

– írta Jacek Karnowski a lengyel lapban.

– hangsúlyozta Karnowski.

Donald Tusk egyéb viselt dolgairól ebben a cikkben írtunk korábban.

– írta nyílt levelében Hidvéghi Balázs. A Fidesz EP-képviselője ugyancsak bocsánatkérésre szólította fel az Európai Néppárt elnökét.

Forrás: Fakt.pl/wPolityce.pl/PS; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.